Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Londonban hivatalosan megünnepelték a királynő 80. születésnapját

A kerek évforduló alkalmából minden eddiginél színpompásabb ceremóniával és légiparádéval ünnepelték szombaton Londonban az idén 80 esztendős II. Erzsébet királynő "hivatalos" születésnapját.


Dátum: 2006-06-17 13:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58660
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:06:33.652900, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az uralkodó és a lovasgárdisták vörös egyenruhájában, fekete medvebőr kucsmájában díszelgő férje, Fülöp edinburgh-i herceg az idén is két magyar szürke húzta hintóban hajtatott végig a Buckingham-palota és az Admiralitás között húzódó Mall sugárút vörös aszfaltján, a kétoldalt felsorakozott tízezrek üdvrivalgása közepette, a Királyi Lovas Testőrség laktanyájához.

A hintó még Viktória királynő idejében, 1852-ben készült.

A királyi házaspárt lóháton követte két legidősebb gyermekük, Károly trónörökös és Anna hercegnő.

A királynő a hatalmas St James's Park melletti laktanya nyitott udvarán, a Horse Guards Parade-en fogadta 1100 katonája tisztelgését.

Az idei születésnapi ceremónia egyébként valamelyes mértékben Fülöp hercegnek is szólt: a királynő férje éppen egy hete töltötte be 85. születésnapját.

A színpompás rendezvényt, a Trooping the Colourt mindig egy júniusi szombaton tartják, jóllehet a valós dátum a jelenlegi uralkodó esetében április 21.

A nyári hivatalos királyi születésnapot VII. Eduárd király, Viktória királynő fia honosította meg a múlt század első évtizedében. VII. Eduárd születésnapja novemberben volt, amikor a brit időjárás általában alkalmatlan bármiféle nagyszabású szabadtéri rendezvény megtartására, ezért helyezték át a júniusi időpontra a hivatalos ünnepséget; ez a szokás azóta is megmaradt.

Az elgondolás ezúttal bevált: a szombati születésnapi ünnepség Nagy-Britanniában szinte már kánikulának számító 26 fokos, ragyogó nyári napsütésben zajlott le.

II. Erzsébet királynő az idén éppen huszadik alkalommal érkezett magyar lovak húzta hintóján az ünnepség helyszínére. Az uralkodó 1986-ig hagyományosan lóháton tette meg a palota és a gárdisták laktanyája közötti egy mérföldet, a következő évben azonban 1969 óta szolgáló kedvenc lova, Burmese visszavonult az aktív szolgálattól, és a következő évtől a királynő már hintón hajtatott végig a Mallon.

A Trooping the Colour ceremóniája annak a régi katonai gyakorlatnak stilizált felidézése, amellyel az egyes alakulatok zászlait és jelképeit, vagyis színeit (colour) végighordozták a katonák (troops) előtt, hogy azok a csata zűrzavarában is könnyen felismerhessék, mely színek alatt kell szükség esetén gyülekezniük.

Az idei királynői születésnap kitüntetettjei között van mások mellett Stelios Haji-Ioannou, a görög-ciprióta születésű brit nagyvállalkozó, a legnagyobb brit fapados légitársaság, az easyJet alapítója, akit az uralkodó a Sir előnév viselésére jogosító lovagi rangra emelt üzleti érdemeiért. Az udvar ezzel láthatólag törekedett valamelyes kiegyensúlyozottságra: tavaly az easyJet legádázabb versenytársának, a British Airways légitársaságnak az akkori vezérigazgatója, Roy Eddington részesült hasonló elismerésben.

Az idei királynői kitüntetéseket egyébként vita is beárnyékolta. A Scotland Yard terrorellenes műveleti főnöke, Andy Hayman a Brit Birodalom Rendjének parancsnoki fokozatát (CBE) kapta a terror elleni harcban nyújtott teljesítményéért. Hayman volt azonban az irányítója annak a múlt havi rajtaütésnek, amely a Scotland Yard egyik legkínosabb baklövésének bizonyult.

Hírszerzési értesülések alapján a terrorellenes erők mintegy 250 fegyverese rohamozott meg egy családi házat a kelet-londoni Forest Gate-ben, azzal a gyanúval, hogy a lakók bevetésre kész pokolgépet rejtegetnek. Az akció során az egyik lakót meg is lőtték, viszont egyheti kutatás után sem találtak semmit, a két őrizetbe vett gyanúsítottat szabadon engedték, és a Scotland Yard kénytelen volt nyilvánosan bocsánatot kérni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek