Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kedden felszállhat a fehér füst

Kedden derülhet ki, hogy Tarlós István III. kerületi független polgármester lesz-e a Fidesz főpolgármester-jelöltje - mondta el a Fidesz-választmány üléséről távozóban Varga Mihály alelnök. A három nagyvárosban tervezett előválasztást nem tartják meg, a listákról pedig jövő héten szombaton döntenek.


Dátum: 2006-06-17 17:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58664
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:06:35.184907, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országos Választmánya mai ülésén az önkormányzati választásokon történő jelöltállításról tanácskozott. A küldöttek első körben tárgyalták meg a Szövetség megyei választási listáit tartalmazó előterjesztéseket, valamint a leendő főpolgármester-jelölt személyéről is tanácskoztak. A jövő héten mindkét témában további egyeztetések zajlanak majd a Fidesz megfelelő fórumain, a végső döntés pedig jövő szombaton születhet meg, amikor folytatja munkáját az Országos Választmány - közölte a Fidesz sajtóirodája.

"Kedden felszállhat a fehér füst" - mondta Varga Mihály az OV ülése után Tarlós István főpolgármester-jelöltségével kapcsolatban. Óbuda független polgármestere korábban jelezte, hogy feltételekkel vállalja el a posztot, és jövő hét elejére tárgyalást kezdeményez Orbán Viktor pártelnökkel az ügyben.

Varga Mihály elmondta: Tarlós Istvánnal szakmai egyeztetés kezdődik arról, hogy milyen várospolitikai elképzeléseket kíván megvalósítani, s ezek hogyan harmonizálnak a Fidesz elképzeléseivel. Varga kérdésre válaszolva hozzátette: nem merült fel kifogás a jelölt személyével szemben.

Schmitt Pál alelnök, európai parlamenti képviselő az ülésről távozóban azt mondta: ha Orbán Viktor és Tarlós István a keddi tanácskozáson megállapodnak, akkor "Tarlós úr egy nagyszerű jelölt lesz".

Arra a kérdésre, hogy megtartják-e az Orbán Viktor által javasolt előválasztásokat Miskolc, Szeged, és Pécs fideszes szervezeteiben, az alelnök azt mondta: tekintettel arra, hogy a köztársasági elnök jelezte, hogy a lehető legkorábbi időpontra kívánja kiírni a választást, az előválasztásokba nem lenne értelme belekezdeni. Mint mondta, az előválasztáshoz előkampányt is csatlakoztatni akartak, azonban a konzultációk alapján erre már nem lesz idő. Így - "hacsak valami földindulás nem történik" - a három nagyvárosban azok lesznek a polgármester-jelöltek, akiket a helyi szervezet javasol - tette hozzá.

MTI

Kapcsolódó elemek