Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MKP mindenkori legjobb eredményét érte el

Hat pártja lesz a szombati előrehozott választás nyomán felálló új parlamentnek Szlovákiában. A szlovákiai magyarság lélekszámának arányát is meghaladó 12 százalék körüli eredményt ért el a Magyar Koalíció Pártja. Ez a magyar párt mindenkori legjobb eredményének ígérkezik.


Dátum: 2006-06-18 10:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58666
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:06:35.807954, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vasárnap reggelre összesített előzetes eredmények szerint az ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) a szavazatok 29,14 százalékát szerezte meg. 18,35 százalékkal második az eddigi miniszterelnök, Mikulás Dzurinda vezette Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt (SDKÚ-DS). Harmadikként a szélsőségesnek minősülő, eddig parlamenten kívüli Szlovák Nemzeti Párt (SNS) végzett 11,73 százalékkal. Alig valamivel kisebb, 11,68 százalékos eredményt ért a Magyar Koalíció Pártja (MKP), ami a párt mindenkori legjobb eredményének számít. Bejutott a parlamentbe a Keresztdemokrata Mozgalom (KDH) is.

Az MKP mindenkori eredményei közül a legjobbat, a szlovákiai magyarok népességi arányánál magasabb 11,68 százalékos sikert produkált, mert a választói bázisa stabil, fegyelmezett. Ráadásul nyolcéves kormányzása során a párt egyre több szlovák rokonszenvét nyerte el, és választói buzgón szavaztak, hogy gyengítsék Slota magyarellenes pártjának esélyeit. Bugár Béla, az MKP elnöke az MTI-nek nyilatkozva megerősítette pártja további kormányzati ambícióit, de mint mondta, a magyar párt nem ehhez, hanem ahhoz ragaszkodik minden áron, hogy a következő kormány stabil legyen, folytassa a reformokat, és programjában méltó helyet kapjanak az MKP elsődleges törekvései.

MNO, MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek