Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vitázni fognak Kádár Jánosról?

Kádárról, a Kádár-rendszerről végre beszélni kéne. Kornis Mihály bevallottan személyes véleményével vitát provokál, de nem akarja elvenni a történész szakma kenyerét.


Dátum: 2006-06-18 10:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58668
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:06:36.493000, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Aki hallotta, vagy legalább olvasta Kádár János utolsó beszédét, amelyet pártjának Központi Bizottsága előtt mondott el, az nem csodálkozhat azon, hogy ez a drámai epizód írót és filmest is munkára inspirált. Kádár beszéde egy darabjaira széthulló elme zavaros monológja volt. Amikor ezt a beszédét elmondta, váratlanul jelent meg a központi bizottsági ülésen saját elhatározásából, dacára annak, hogy meg sem hívták, és orvosai is óva intették. Ő még nem tudta, amit azóta mi már tudunk: már csak három hónapja volt hátra az életből.

A Magyar Televízióban tegnap mutatták be Sólyom András filmjét, Kádár János utolsó beszédéről. A filmet Kornis Mihály egyik év elején tartott előadása inspirálta, amelyben a Kádár-kérdést morális, majdhogynem vallási szempontból vizsgálta. Mint mondja, Magyarországon még mindig nem került sor arra, hogy kádáristák és antikádáristák leültek volna egymással és megbeszélték volna, hogy ki miért állt egyik avagy másik oldal mellé. Az írót Kádár János személyében nem a politikus, hanem az a tehetséges proli gyerek érdekli, aki belecsöppent a mozgalomba, egyetlen lehetőségeként annak, hogy egy jobb jövőt teremthessen. Később aztán ennek a rendszernek lett fontos szereplője, majd elárulója. Kornis Mihály szerint azt kell tisztázni, hogyan történhetett meg, hogy az árulás ellenére az ország elfogadta a kommunizmust mint lehetséges életformát. Sőt, Kornis úgy véli, hogy ma is létezik Magyarországon - bal- és jobboldalon egyaránt - egy láthatatlan, Kádárt védő közeg, amely megakadályozza, hogy dialógus induljon a Kádár-korszak mindennapjairól.

Magyar Rádió - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek