Abbász elégedetlen
Mahmúd Abbász palesztin elnök elégedetlen azzal az eljárással, ahogyan az Európai Uniói pénzügy segélyben akarja részesíteni a palesztin népet. A vezető politikus szombat este Kairóban, miután megbeszélést folytatott Hoszni Mubarak egyiptomi államfővel, bírálta, hogy az EU a 100 millió eurós összeget a palesztin vezetés megkerülésével igyekszik eljuttatni a rászorulóknak.
Dátum: 2006-06-18 10:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58671
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:06:37.431591, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az EU pénteki csúcsértekezletén bejelentették, hogy a résztvevők támogatták azt a tervet, amelynek értelmében az EU továbbra is jelentős hozzájárulást nyújt a palesztin lakosság szükségleteinek orvoslására, de változatlanul távol tartja a támogatást a kormányt vezető Hamász szervezettől.
Abbász szerint azonban úgy vélte a segély átutalásakor nem szabadna semmibe venni a palesztin kormányt és a Palesztin Hatóságot, bár mindenképpen előrelépésnek nevezte az EU döntését. A kormányon lévő Hamász radikális szervezet már korábban elítélte az EU segélyezési eljárását.
Az EU, az Egyesült Államok és Izraeli épp azért vonta meg a korábbi pénzátutalásait, mert a januári palesztin parlamenti választások győztese, a Hamász továbbra sem hajlandó lemondani az Izrael elleni erőszakos cselekedeteiről és nem ismeri el a zsidó állam létét sem.
MTI - fidesz.hu