Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lenne más megoldás, de az MSZP megértést kér

Megértést kér az adóemelésekhez az MSZP választmányi elnöke. Simon Gábor szerint a megszorító csomag nélkül a magyar kormány csak nehezen tudná előteremteni az uniós támogatásokhoz szükséges önrészt. Eközben a Magyar Adófizetők Országos Szövetsége közölte: van más megoldás is a megszorításon kívül.


Dátum: 2006-06-18 10:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58673
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:06:38.071430, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Simon Gábor biztos abban, hogy a közeljövőben utcára kerülő köztisztviselők megkapják a törvény szerint járó 6 havi végkielégítést. - Kell utat találni a versenyszféra irányába is. Sőt képzésekkel és átképzésekkel meg kell találni a módját, hogy személyreszabott programokkal tudjuk más pályára állítani az érintetteket. Ennek a kidolgozása a következő hetekben és hónapokban megtörténik - közölte Simon Gábor választmányi elnök.

Van más megoldás a megszorításon kívül az államháztartási egyensúly helyreállítására a Magyar Adófizetők Országos Szövetsége szerint. A szervezetet ezért is aggasztja, hogy a kormány úgy tárgyal az Új egyensúly programról, mintha az lenne az egyetlen járható útja a pénzügyi válság kezelésének. A MAOSZ a Magyar Nemzet szombati számában jelentette meg az alternatívát, 7 pontba szedve. A javaslatok között szerepel - egyebek mellett - a költségvetési hiányt meghaladó kötvénykibocsátások törvényi tiltása, a magánnyugdíjpénztárak működésének felülvizsgálata, az Államkincstár - a szervezet szerint - pazarló pénzforgalmának felszámolása. A Magyar Adófizetők Országos Szövetségének meggyőződése, hogy a nemzetgazdaság szerkezeti reformjával hosszú távon javítható lenne a költségvetési helyzet.

- A Bokros csomag annak idején a társadalom számára ismert megszorításokat hozott. A társadalom nem tudja, hogy a háttérben milyen hallatlan pénzügyi pazarlás folyt. Tehát amit megspóroltak vagy elvettek a munkavállalóktól, azt bizony az azóta és közben betelepült nemzetközi tőke nagy-nagy talicskákkal hordta ki. Úgy tűnik, mintha valami hasonló készülődne. Ezért éreztük szükségét annak, hogy bemutassuk, hogy Magyarország eltorzult gazdasági szerkezetben van, és az eltorzult szerkezet következménye az államháztartás hiánya, illetve mindenféle zavara - mondta el Varga István, a Magyar Adófizetők Országos Szövetségének alelnöke.

Hír Tv - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek