A sürgősségi betegellátás fejlesztése
A sürgősségi betegellátás fejlesztésére 100 millió forint használható fel idén, amit a szaktárca a gyermek égési sérültek ellátására, azaz egy égési centrum és két alcentrum létrehozására fordít - tartalmazza az Egészségügyi Minisztérium sajtóirodájának keddi közleménye.
Dátum: 2002-02-19 18:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=260
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:01.120599, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tárca a sürgősségi betegellátást kifogásoló sajtóhírekre reagált.
A közlemény szerint sürgősségi betegellátásra tavaly felhasználható összeget pályázat útját tette hozzáférhetővé a minisztérium. A pályázatok alapján a kórházak több mint 164 millió forinthoz, az alapellátási ügyeletek pedig több mint 74 millió forinthoz juthattak. A sajtóiroda hangsúlyozza: a pályázatokban jelzett igényeket gyakorlatilag teljes egészében kielégítették.
A közlemény emlékeztet arra is, hogy tavaly a sürgősségi ellátásra elkülönített keretből segítette a minisztérium a Mentőkórház, valamint az Országos Traumatológiai Intézet egyesítését. A sürgősségi betegellátás egyesítéssel létrejött új intézményét, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetet 100 millió forinttal támogatta a tárca.
A közlemény felhívja a figyelmet arra, hogy a sürgősségi betegellátás fogalomkörébe tartozik a mentés is. A sajtóiroda szerint a mentés fejlesztésére szánt összeg a 2001. évi költségvetésben 600 millió forint volt, amit az utolsó fillérig a megjelölt célra fordítottak. A tájékoztatás szerint az összegből új mentőautókat szereztek be, új mentőállomásokat építettek, illetve építkezések kezdődtek. Egyes helyeken az alkalmatlannak minősített mentőállomásokat rekonstruálták vagy újat építettek helyettük.
Ebből a keretből egészítette ki a minisztérium a koraszülött, illetve a légi mentéssel foglalkozó, úgynevezett alternatív szervezetek támogatását is.
Az ügyeleti rendszerrel kapcsolatban a közleményben az áll, hogy a fővárosban a mentők számára központilag adják meg, melyik kórházban fogadják az akut betegeket, vidéken pedig folyamatosan fogadják a megyei kórházak a mentőket.