Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sólyom csütörtökön fogadja Busht

Sólyom László köztársasági elnök június 22-én a Sándor-palotában hivatalos látogatáson fogadja George W. Busht, az Egyesült Államok elnökét - tájékoztatta a Köztársaság Elnöki Hivatal vasárnap az MTI-t.


Dátum: 2006-06-18 17:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58683
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:06:41.150327, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amerikai elnök - őszi belpolitikai kötelezettségei miatt - ez alkalommal kívánja tiszteletét kifejezni az 1956-os forradalom emléke előtt, az 50. évforduló alkalmával. A köztársasági elnök emellett - különös tekintettel a békés, demokratikus rendszerváltozások tapasztalataira is - a megbeszélésen eszmecserét kezdeményez a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok terjesztésének leghatékonyabb eszközeiről. Sólyom László hangsúlyozni kívánja az emberi jogok érvényesítésének szükségességét a terrorizmus elleni harc miatt jelentkező fokozott biztonsági kockázatok körülményei között is. Az államfő érinteni kívánja a jövő generációk iránti felelősség ügyét is, amelyben a fejlett ipari országoknak különleges lehetősége és felelőssége van - áll a hivatal közleményében. A köztársasági elnök kitér majd a vízumkényszer ügyére is, amelyet szövetségesi kapcsolataink ma már nem indokolnak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek