Keller László újra bakot lőtt
A Proware Kft. - amelyet lassan Keller László házicégének is nevezhetünk - vizsgálati jelentésének kivonata súlyos szakmai tévedéseket, időnként szemenszedett hazugságokat tartalmaz az Országos Egészségbiztosítási Pénztár korábbi szakértői szerződéseiről - jelentette ki Frajna Imre fideszes országgyűlési képviselő budapesti sajtótájékoztatóján. Frajna Imre utalt arra, hogy 1999 júniusától 2000 végéig politikai államtitkárként ő felügyelte a társadalombiztosítási alapokat. Jelezte: kedden levelet küldött az OEP főigazgatójának, amelyben kérte, hogy véleményezhesse a biztosítónál folytatott vizsgálat alapján készített jelentés őt érintő részeit.
Dátum: 2002-10-29 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5342
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:58.362412, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselő szavai szerint a nyilvánosságra került jelentéskivonat egyik elborzasztó esetként említi, hogy létezett olyan szerződés az egészségbiztosítónál, amelyben a kifizetést egy szerver 30 napos hibamentes üzemeltetéséhez kötötték. Hozzátette: az olvasott állítás szerint ezt a hibamentes üzemeltetést valaki leigazolta annak ellenére, hogy egyetlen nap sem volt problémamentes a működés. Frajna Imre hazugságnak minősítette az állítást, mivel az alátámasztására bizonyítékként becsatolt dokumentum egy alvállalkozó más elvégzett munkájának az igazolása, az eredetileg említett cég pedig egy fillért sem kapott.
- Az Állami Számvevőszék jelentéseiben bárki megtalálja ezeket az adatokat, csak némileg pontosabban - mondta Frajna Imre.
A képviselő a jelentés egy más része kapcsán összehasonlításként felsorolta az egészségbiztosító által kifizetett megbízási díjak éves összegeit az előző kormány, valamint az ő felügyelete időszakában. Az ÁSZ jelentései szerint 1995-ben 92 millió forintot, 1996-ban 157 millió forintot, 1997-ben 155 millió forintot, 1998-ban 149 millió forintot, 1999-ben 95 millió forintot, 2000-ben pedig 105 millió forintot fizetett az egészségbiztosító megbízási díjként. Hozzáfűzte: e szerint infláció nélkül számítva is legalább 50 százalékkal csökkentek felügyelete időszakában a megbízási szerződésekhez kapcsolódó kifizetések.
A képviselő állítása szerint az adatokból az is lemérhető, hogy a díjazott szakértők működése mennyit hozott az OEP kasszájának. Példaként 1999-es adatokat említett, melyek egyike szerint már ebben az évben egyhavi finanszírozási összeget, azaz egymilliárd forintot sikerült megtakarítani az egészségbiztosító kasszájában a gyógyászati segédeszközök új elszámolási rendjének bevezetésével.
Frajna Imre a közbeszerzésekhez kapcsolódó szakértői eredmények között említette, hogy az akkoriban évi 15-20 százalékos infláció ellenére is az 1999-es versenytárgyalásokon 1997-es árakon (és még az alatt is) tudtak vásárolni különkeretes gyógyszereket, melyek akkor még évi 10 milliárd forintos kiadást jelentettek az OEP költségvetésének.
Mint mondta: a szükséges nyomtatványokat ugyanebben az évben az 1996-os árak feléért-harmadáért vásárolták az OEP szakértői. Hozzátette: ebben az évben cserélték le a "széklettartályokra emlékeztető" orvosi bélyegzőket is önfestékező pecsétekre, a kiselejtezett típus akkori árának 70 százalékáért. Frajna Imre munkájuk elismeréseként értékelte, hogy felügyelete időszakában az Ajkay Zoltán szocialista politikus elnökletével működő Magyar Kórházszövetség nagyobb szerepvállalásra kérte az OEP-et a kórházak közbeszerzéseiben. A képviselő szerint az OEP 1999-es vásárlásainak jogszerűségét bizonyítja az is, hogy ebben az évben öt alkalommal támadták eljárásaikat a közbeszerzési döntőbizottságnál, de minden esetben eredménytelenül.
- Összefoglalva azt gondolom, hogy Keller László itt is bakot lőtt vizsgálatával - jelentette ki Frajna Imre a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárára célozva.
MTI - fidesz