Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megkezdődnek a konzultációk az új szlovák kormányról

Ivan Gasparovics szlovák államfő először a győztes Smer elnökével, Robert Ficóval találkozik, aki nehéz helyzetben van, mert szociáldemokrata pártjának nincs partnere, márpedig a párt csak a voksok egyharmadát szerezte meg.


Dátum: 2006-06-19 08:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58699
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:06:46.336752, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pártok és az elemzők között megkezdődött a találgatás az új kormány összetételét illetően, a győztes Robert Fico nincs könnyű helyzetben, szociáldemokrata pártjának nincs partnere, a parlamentbe jutott többi párt jobbközép irányultságú. Ennek ellenére Fico ígéri: mindent elkövet, hogy egy stabil kormányt hozzon létre, amelynek baloldali lesz a programja.

A második legerősebb pártra, Mikulás Dzurinda Unió Pártjára aligha számíthat, a leköszönő miniszterelnök azt mondta vasárnap délután, hogy egy jottányit sem hajlandó engedni az elmúlt években született és megszenvedett reformokból.

A Magyar Koalíció Pártja nem zárkózik el a kormányalakítási tárgyalások elől, nem törekszik azonban minden áron kormánypozícióba. Feltétele az, hogy stabil kormány alakuljon, amely vállalja a reformok folytatását. A kereszténydemokraták várhatóan elutasítják a szociáldemokraták felkérését.

Csakis a kormányban tudja elképzelni jövőjét a szombati választások legnagyobb vesztese, Vladimir Meciar pártja, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom - hangsúlyozták a párt vezetői. Akár a SMER, akár a jobboldali pártok mellett is lesz, a Meciar pártja játssza majd a mérleg nyelvének szerepét.

radio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek