Erősödtek a takarékszövetkezetek
Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetséghez tartozó 166 pénzintézet az év első nyolc hónapjának teljesítménye alapján erősítette a bankrendszerben betöltött szerepét; augusztus 31-én a szövetkezetek 601,2 milliárd forint összesített mérlegfőösszeggel rendelkeztek, 113 milliárd forinttal - 23,2 százalékkal - többel, mint egy évvel korábban. Ez a gyarapodás az előző évek mérlegfőösszeg-növekedésével összevetve kiugróan magas, reálértékben meghaladta a 10 százalékot - jelentette be Szőke András, a pénzintézeti szövetség elnök-ügyvezetője a Veszprémben tartott sajtótájékoztatón.
Dátum: 2002-10-29 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5344
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:58.985732, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szőke András elmondta: a szövetség történetének legeredményesebb évét ígéri az idei. Ha az eddigi ütemben növekednek a pénzügyi mutatók, az elmúlt négy év tendenciáját folytatva 2002-ben ismét 20 százalék körüli fejlődést érhetnek el az Országos Takarékszövetkezeti Szövetséghez tartozó pénzintézetek. Augusztus végére 53 takarékszövetkezet mérlegfőösszege lépte túl a 4 milliárd forintot, 29 szövetkezeté pedig meghaladta az 5 milliárd forintot is. A szövetséghez tartozó takarékszövetkezetek saját tőkéje augusztus végén 40 milliárd forint fölé emelkedett, az előző év hasonló időszakához viszonyítva 19,1 százalékkal, 6,4 milliárd forinttal nőtt.
Az elmúlt két évben a folyamatos eredményességnek köszönhetően a saját tőke értéke a takarékszövetkezeti szektorban majdnem 11 milliárd forinttal gyarapodott. A hazai pénzintézeti fiókok 58 százalékát kitevő, 1.755 takarékszövetkezeti kirendeltséggel bíró szövetség komoly piaci versenyben áll helyt; az uniós csatlakozás idejére - a közösségi követelménynek megfelelően - meglesz az egy szövetkezetre jutó legalább egymillió euró saját tőke, ami augusztus végén már átlag 241,8 millió forint volt - hangsúlyozta az elnök.
Beszámolt arról is: 2002 augusztus 31-én 148 takarékszövetkezetnek - a tagság majdnem 90 százalékának - a saját tőkéje haladta meg a törvényben 2003-ra előírt 100 millió forintot; 53 szövetkezet pedig már az európai közösség által előírt 1 millió euró - megközelítőleg 250 millió forint - tőkekövetelményt is teljesítette. Az elmúlt időszakban az ügyfélkövetelések nőttek a leggyorsabb ütemben, bruttó állományuk a 21,6 százalékos növekedést követően 264,6 milliárd forintot tett ki. Az év első nyolc hónapjában a takarékszövetkezeteknél a lakossági hitelek növekedési üteme meghaladta a vállalkozói hitelekét; a lakossági hitelállomány 26,3 százalékkal - 29 milliárd forinttal - nőtt és megközelítette a 140 milliárd forintot.
A lakossági lakáscélú hitelek állománya augusztus végére meghaladta a 61 milliárd forintot, a növekedés 17,9 milliárd forint - 41 százalék - és ezzel a takarékszövetkezetek a piacon a második helyet foglalják el.
- A takarékszövetkezetek arra törekednek, hogy a kistérségek vezető pénzügyi szolgáltatói legyenek - hangsúlyozta Szőke András.
MTI - fidesz.hu