Szélesebb körű autonómia Katalóniában
Katalóniában a spanyol tartomány szélesebb körű autonómiája mellett döntöttek a vasárnapi népszavazáson: a résztvevők közel 74 százaléka a tervezet mellett voksolt, az alacsony részvételi arány miatt azonban a pártok hétfőn eltérően értékelték az eredményt.
Dátum: 2006-06-19 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58727
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:06:59.461197, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A népszavazáson a megjelentek döntő többsége (74 százalék) igennel szavazott a tervezetre, míg 20,7 százalék elutasította azt. Az érvénytelen voksok nagy száma (5,3 százalék) és az 50 százalékot alulról súroló (49,4 százalék) részvételi arány miatt azonban a politikai pártok eltérő értékeléseket fogalmaztak meg a választások eredményével kapcsolatban.
Az autonómiatervezetet a madridi központi és a katalán tartományi kormányt vezető Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE), valamint a mérsékelt katalán nacionalisták (CiU) támogatták. José Luis Rodríguez Zapatero spanyol szocialista miniszterelnök üdvözölte a népszavazás eredményét, valamint azt a tényt, hogy a résztvevők háromnegyede igennel szavazott az autonómia reformjára. "A katalánok akarata egyértelműen megmutatkozott: támogatták az autonómiatervezetet" - hangsúlyozta az országot 2004 óta kormányzó Zapatero. Hasonlóan értékelte az eredményt Pasqual Maragall, a katalán tartományi kormányzat szocialista elnöke is, aki elégedettségének adott hangot, amiért a katalánok "új fejezetet írtak Katalónia történelmében". "Ígéretes jövő előtt állunk" - hangsúlyozta az egykori barcelonai polgármester.
A tervezetet a politikai paletta két ellentétes oldalán álló párt utasította el: az ellenzék legnagyobb erejét adó, konzervatív Néppárt (PP) és a nacionalista és függetlenségpárti Katalán Republikánus Baloldal (ERC). A konzervatív Néppárt szerint az autonómiatervezet veszélyezteti az ország egységét, meggyengíti a központi kormányt, ráadásul a dominó-hatás miatt a többi autonóm körzetben is a Madridtól való eltávolodásra ösztönözhet. (Spanyolország összesen 19 autonóm körzetből áll.) Mariano Rajoy, az ellenzéki PP elnöke a választási eredmények ismeretében a konszenzus hiányát hangsúlyozta: "A katalánok kétharmada nem támogatta Zapatero tervezetét" - értékelte a népszavazást Rajoy, aki a közel 20 százalékos arányú nemleges voksokhoz számította azt a több mint 50 százaléknyi választót is, aki távol maradt a népszavazástól. A nacionalista és függetlenségpárti Katalán Republikánus Baloldal azért biztatott nemleges voks leadására, mivel értékelése szerint a tervezet nem növeli megfelelő mértékben a tartomány autonómiáját. Josep Lluís Carod-Rovira, a katalán republikánusok vezetője a népszavazástól történő távolmaradás nagy arányát azzal magyarázta, hogy a tervezet "nem ébresztett lelkesedést" a katalán társadalomban.
Franco tábornok diktatúrájának a "Caudillo" 1975-ös halálát követő demokratizálási folyamat idején fogadták el Spanyolország ma is érvényben lévő, 1978-as alkotmányát, amely a diktatúra centralizáló, a kisebbségi nyelvhasználatot tiltó korszakát lezárva, lehetővé tette autonóm jogkörökkel rendelkező tartományok létrehozását. Spanyolországban 19 autonóm közösség jött létre, amelyek közül gazdaságilag a legerősebb (az ország GDP-jének 20 százalékát adó) Katalónia. A Barcelona központú autonóm közösség 7 millió lakosával az ország Andalúzia után második legnépesebb tartománya: az ibériai ország népességének 16 százaléka él itt. A jelenleg hatályban lévő, 1979-ben elfogadott katalán autonóm statútum a spanyol mellett a tartomány hivatalos nyelvévé tette a - spanyollal rokon, de attól jól megkülönböztethető - katalán nyelvet is. A katalán nyelv szerepének erősítése a vasárnap megszavazott autonómiatervezet egyik fontos eleme. A katalán identitás másik jelentős, sok vitát kiváltó kérdése kerülhet nyugvópontra az új tervezet elfogadásával, hiszen az közvetve nemzetként határozza meg Katalóniát, míg a spanyol alkotmány a saját nyelvvel bíró három közösséget (baszkok, gallegók (galíciaiak) és katalánok) történelmi nemzetiségeknek nevezi.
A vasárnap megszavazott autonómiatervezet bővíti Katalónia jogkörét az adózás és az igazságügy terén. A katalán kormány (Generalitat) nevezheti ki egyebek mellett a helyi bírákat és ügyészeket, ami eddig Madrid jogköre volt. Ugyancsak a Földközi-tenger partján fekvő tartomány vezetése veszi kezébe a katalóniai vasúti és közúti hálózat irányítását, a tengeri közlekedés megszervezését, és neki áll jogában külföldieknek katalóniai letelepedési és munkavállalási engedélyt kiadni. Az adókból befolyt költségvetési összegnek korábbiaknál nagyobb része marad Katalóniában. A katalán kormány az eddigieknél jelentősebb mértékben szólhat bele az európai uniós politika alakításába. Az autonómiatervezet immár törvényjavaslatként kerül a madridi parlament két háza elé ratifikálás céljából.
MTI - fidesz.hu