Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fico tudja már

A szlovák államfőnek az a szándéka, hogy Robert Ficót, a hét végi választásokon győztes Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt vezetőjét kéri fel koalíciós kormány megalakítására. Ezt maga Fico közölte újságírókkal azután, hogy hétfőn délben találkozott Ivan Gasparovic elnökkel.


Dátum: 2006-06-19 13:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58731
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:07:00.630965, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az elnök közölte velem, hogy engem szándékozik felkérni az új kormány alakítására, miután konzultált más parlamenti pártok vezetőivel is" - mondta a magát baloldalinak minősítő párt vezetője. Gasparovic még a hétfői nap folyamán találkozik a többi parlamenti párt vezetőivel.

Fico saját szavai szerint tájékoztatta a köztársasági elnököt a kormányalakításra általa kidolgozott alternatívákról és azokról a tervekről, amelyeknek megvalósításához - közte egyes termékek esetében speciálisan alacsony áfa bevezetése és bizonyos egészségügyi díjak eltörlése - a Smer ragaszkodik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek