EU népszavazás Szlovákiában
Előzetes számítások szerint Szlovákiának 120-140 millió szlovák koronába kerül majd az Európai Unióhoz való csatlakozásról rendezendő népszavazás - mondta Csáky Pál szlovák miniszterelnök- helyettes Pozsonyban. A népszavazást várhatóan a jövő év júniusának első vagy második hetében tartják meg. A kormány belépést támogató kampánya további 30 millió szlovák koronába kerül - mondta.
Dátum: 2002-10-29 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5346
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:59.613848, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csáky Pál kedden megbeszélést folytatott Rudolf Schuster államelnökkel, és az államfő szóvivője utána közölte, hogy az EU-csatlakozás népszerűsítését az államfő is támogatni kívánja, és ez ügyben beszélni akar minden politikai párt képviselőjével.
MTI - fidesz.hu