Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kína és India a fő befektetési célpont

A luxemburgi internaxx brókercég felmérése szerint a külföldre települő befektetők körében Kína és India a legkedveltebb célország, ugyanakkor általában is elmondható, hogy enyhültek a fejlődő országok társasági jogrendjével szemben táplált aggodalmak.


Dátum: 2006-06-19 15:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58750
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:07:06.642472, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A brókercég által megkérdezett 400 külföldön élő befektető 56 százaléka fejezte ki bizalmát kínai tőkebefektetéssel kapcsolatban, szemben a tavalyi 38 százalékkal. Indiával szemben 43 százalékuk táplál bizalmat, nagyjából ugyanannyi mint tavaly. Az egyes fejlődő országok társasági jogrendjével szemben táplált bizalmatlanság mértéke némileg enyhült az elmúlt 12 hónapban. A megkérdezetteknek mindössze három százaléka fejezte ki aggodalmát, szemben a tavalyi 16 százalékkal. Kevesebb akadálya van a befektetéseknek, tavaly jobban aggódtak a cégek a társasági joggyakorlat miatt.Például Kínában, ez úgy tűnik, valamelyest enyhült - jelentette ki Robert Glaesener az internaxx vezérigazgatója a Reuters hírügynökségnek.

A hazájukon kívül letelepedett befektetői réteg egyre jelentősebb szegmense a befektetői közösségnek és általában jóval kifinomultabb és nemzetközibb megközelítést alkalmaznak befektetéseik tőkéjének kezelésében - mutatott rá Glaesner úr. A tanulmány megállapításai szerint a kitelepült befektetők 81 százaléka ért el a piaci mutatóknál magasabb vagy azzal megegyező nyereséget befektetéseivel. Kevésbé bíznak az amerikai és európai befektetésekben a korosodó lakosságra, a merev munkaügyi szabályozásra és telített piacokra hivatkozva. Közel-Keleten és Távol-Keleten mintegy 300 ezer kitelepült brit befektető él. A kitelepült befektetők és alkalmazottak teljes száma csak becsülhető, de milliós nagyságrendre tehető.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek