Újabb gyanús szárnyasokat találtak
Újabb Bács-Kiskun megyei településen találtak madárinfluenza-megbetegedéssel gyanúsítható szárnyasokat az állatorvosok: egy csólyospálosi állattartó telepen 14 ezer kacsát semmisítenek meg hétfőn - tájékoztatta Süth Miklós országos főállatorvos az MTI-t.
Dátum: 2006-06-19 15:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58751
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:07:06.935104, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közölte, hogy a telep tulajdonosa vasárnap este értesítette a helyi állatorvost a betegség gyanújáról. Az állatok takarmányfogyasztása ugyanis visszaesett, és több szárnyas is elhullott az elmúlt napokban. Mivel az állatorvos hasonló idegrendszeri megbetegedést állapított meg, mint amit a körzetben az elmúlt napokban már tapasztalt, ezért hétfőn reggel az egész állomány megsemmisítéséről döntött - mondta Süth Miklós. Hozzátette: az állattartó telep négy kilométeres körzetében további 500-600 libát is le kell ölni. Legutóbb szombaton találtak vélhetően madárinfluenzával megfertőzött szárnyasokat Csólyospálostól észak-nyugatra, a Bács-Kiskun megyei Szank környékén. Azon a telepen 700 állatot kellett elpusztítani.
MTI - fidesz.hu