Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Liga elutasítja a megszorító csomagot

A Liga Szakszervezetek elutasítja az Új Egyensúly csomag egyes, munkavállalókra vonatkozó téziseit - mondta Gaskó István, a szervezet elnöke hétfőn Budapesten.


Dátum: 2006-06-19 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58752
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:07:07.227390, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elnök radikális megszorító csomagnak nevezte a kormányprogramot, és úgy vélekedett: nincs elfogadható magyarázat arra, hogy a munkavállalók nem kaptak megfelelő képet a gazdaság állapotáról a csomag előterjesztése előtt.

Hozzátette: visszautasítják azt, hogy a kialakult állapotokért a szakszervezetek politikája felelős.

Az elnök kifejtette: nem lehet tovább terhelni az adó- és járulékfizető munkavállalókat, miközben a kormány nem tette meg a szükséges lépéseket a feketegazdaság visszaszorítására. Ismertetése szerint a feketegazdaság becsült GDP-arányos mértéke Magyarországon kétszer magasabb, mint az EU 15-öknél.

A feketegazdaságban annyi tartalék van az adók és járulékok beszedése területén, amennyi a megszorító intézkedések forrásigényének egészét kitenné - vélekedett Gaskó István.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a reformok nem rajzolódnak ki a megszorító csomagból. Az elosztórendszerek átalakítására vonatkozó ígéretek csak ígéretek maradtak - jegyezte meg.

A Liga szolidáris az elbocsátással fenyegetett köztisztviselőkkel és közalkalmazottakkal - tette hozzá.

Az elnök sajnálatát fejezte ki az egészségbiztosítási járulék csaknem duplájára emelése és a munkavállalói járulék 50 százalékos tervezett emelése miatt.

A villamosenergia- és gázáremeléssel kapcsolatban elmondta: ez a jövő évi bérfejlesztésnél a peremfeltételek kialakításakor az inflációs ráta megnövekedett mértéke miatt jelentősebb bérkövetelést fog generálni.

Kónya Péter társelnök elmondta: a fegyveres rendvédelmi szervek az elmúlt évek leépítései nyomán elérkeztek teljesítőképességük határához. Leszögezte: ebben szférában nem kerülhet sor további elbocsátásokra. Hozzátette: a területen nem megszorító, hanem átcsoportosító intézkedéseket kell tenni, mivel a szervek idei költségvetése már félévkor ki fog merülni a különleges kiadások miatt.

Kitért arra: vizsgálják annak lehetőségét, hogyan szerezhetnek érvényt az egészségügyi dolgozók elmaradt ügyeleti díjai kifizetésének.

Kerpen Gábor, a Liga alelnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy a megszorító intézkedések hatására szeptemberről októberre minden magyarországi munkavállaló fizetése nominálisan legalább 2,5 százalékkal fog csökkenni.

A közalkalmazottak több ezer fős tervezett elbocsátásáról úgy vélekedett, hogy az intézkedés hatásvizsgálata nélkül a kormány nehéz helyzetbe fogja hozni magát.

A Liga javaslatokat fogalmazott meg a Munka törvénykönyve módosítására. Egyebek között a szakszervezeti tisztséget betöltő dolgozók munkajogi védelmével, munkaügyi ellenőrzésekkel és a hatékonyabb, "árbevétel-arányos" bírságolással kapcsolatban sürgetnek változást.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek