Bontási határozat ANKH Örök Élet Egyháza házai ellen
Bontási határozatot rendelt el Vasad jegyzője a Pest megyei falu határában épülő egyiptomi látványfalu eddig elkészült házaira, mert hiányzik a létesítményhez az építési hatóság engedélye - közölte a helység polgármestere hétfőn az MTI-vel; a falut építő egyház vezetője a döntés miatt panasszal fordult a megyei közigazgatási hivatalhoz.
Dátum: 2006-06-19 16:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58754
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:07:07.821568, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ügy előzményeihez tartozik, hogy miután az ANKH Örök Élet Egyháza hozzájutott a Vasad közelében lévő 35 hektáros területhez, az ókori Egyiptom építészetét idéző házakból egy úgynevezett egyiptomi látványfalut kívánt a területen létesíteni - mondta Mészáros Éva. Az önkormányzati testület az elmúlt évben ugyan megszavazta a terület különleges övezetté nyilvánítását, ám később többször is megtárgyalták még a kérdést. Helyi népszavazást is kiírtak, amin arra a kérdésre vártak választ, hogy épüljön-e Vasadon ilyen létesítmény vagy sem. Az ügyben patthelyzet alakult ki, mert a helyi népszavazás eredménytelenül végződött, s a képviselőtestület pedig fele-fele arányban támogatja, illetve elutasítja a kezdeményezést. Az önkormányzati testület hamarosan újra napirendre tűzi a kérdést. A polgármester álláspontja szerint addig viszont nem szabadna tovább építkezni. Ennek ellenére jelenleg is folynak az építési munkálatok a leendő egyiptomi látványfaluban.
Első ANKH, az 1999-ben bejegyzett, 900 hívőt számláló ANKH Örök Élet Egyháza vezetője az MTI-nek hétfőn elmondta: mivel az egyszer már elfogadott különleges övezeti besorolás ténye azóta sem változott, folytatni kívánják a Vasadon megkezdett építkezést. Az egyház szerint a befektetők pénzén hozzávetőleg egymilliárd forintért épülhetne meg a különleges egyiptomi falu - tette hozzá. Első ANKH - mint mondta - úgy számol, hogy a beruházás az idegenforgalom révén öt-nyolc év alatt megtérülhetne. Álláspontja szerint azonban az önkormányzat késlelteti a különleges övezetté nyilvánítás szakhatósági eljárását, ezért panasszal fordult a megyei közigazgatási hivatalhoz. Dombóvári Ottó, a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy eddig nem jutott el hozzájuk az egyház megkeresése.
MTI - fidesz.hu