Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fico alakíthat kormány

Ivan Gasparovic hétfőn rövid sajtótájékoztatón bejelentette: Robert Ficót, a választásokon győztes szociáldemokrata párt vezetőjét megbízza, hogy "próbáljon meg kormányt alakítani".


Dátum: 2006-06-19 18:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58766
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:07:11.437847, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államfő jelezte: a megbízást kedden adja át az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnökének.

A szlovák államfő hétfőn mindegyik parlamenti pozíciót szerzett párt vezetőjével tárgyalt, majd ezt követően döntött. Az elnök várható döntését Fico már délben jelezte.

Gasparovic elmondta még: a választáson parlamenti pozíciót szerzett pártvezetők rendre értésére adták, hogy meghívás esetén készek tárgyalni Robert Ficóval. Fico pártja a legtöbb szavazatot nyerte a szombaton megtartott előre hozott választáson, amelyen még további öt párt jutott be a szlovák parlamentbe.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek