Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új utak nyílnak meg az Ister-Granum Eurorégió előtt

Az Európai Tanács és az Európai Parlament közelmúltbeli döntése értelmében jövő év januárjától Európai Területi Együttműködési Csoportosulásként, jogi személyiséggel rendelkező társaságként hatékonyabban pályázhatnak uniós forrásokért az eurorégiók.


Dátum: 2006-06-19 19:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58772
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:07:13.235201, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A határon átnyúló kulturális és gazdasági közösségeket összefogó régiók és társulások eddig is döntő szerepet játszottak az államhatárok által egymástól elszakított határ menti közösségek helyreállításában, ám a tapasztalatok azt mutatták, hogy jogi személyiség nélkül az Európai Unió pályázatain nem tudták elég hatékonyan érvényesíteni érdekeiket. Jan Olbricht lengyel, és Pálffy István magyar európai parlamenti képviselők ez irányú törekvéseinek eredményeképpen a testület a közelmúltban fogadta el az Európai Területi Együttműködési Csoportosulásokról (EGTC) szóló rendeletet, melynek értelmében 2007. január elsejétől jogi személyiséget kapnak a határ menti közösségek. Az új lehetőség révén az Ister-Granum Eurorégió és a Héthatár Egyesület, valamint az általuk összefogott települések élete is új fordulatot vehet, hiszen a régiók ezentúl önállóan is nyújthatnak be pályázatot az uniós források elnyeréséért.

Forrás: Hídlap

Kapcsolódó elemek