A kormány várja az oroszokat
A Mol tervezett privatizációjával kapcsolatban számos aggály merül fel. Ezek közé tartozik a Gazprom esetleges térnyerése és a gázárszabályozás piaci alapokra helyezése. Varga Mihály, a Fidesz képviselője tett fel erről kérdést a parlament mai ülésén.
Dátum: 2002-10-29 17:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5351
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:01.146503, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varga Mihály, a Fidesz politikusa utalt arra, hogy a gazdasági miniszter korábban azt nyilatkozta: a Mol gázüzletágának eladásánál a kormány nem kívánja megakadályozni a Gazprom esetleges pályázatát, nincs politikai akadálya az orosz vállalat részvényvásárlásának, valamint a kabinet előfeltételnek tekinti a piaci alapokon nyugvó gázárszabályozás megteremtését.
Aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Magyarország egyoldalú energiafüggősége mellett a magyar stratégiai cégek kapui is nyitva állnak az orosz befektetők előtt.
Medgyessy Péter a Mol gázüzletágának esetleges privatizációjára utalva közölte: "a gázpiac megfelelő szabályozása mellett kerülhet sor csak arra, hogy éljünk azzal a lehetőséggel, amelyet 1999-ben adott a parlament, miszerint egy szavazatelsőbbségi részvény megtartása kötelező, az összes többi pedig privatizálható". Kijelentette, hogy Magyarország nyitva áll az orosz befektetők előtt is.
Úgy vélte, Magyarországnak vissza kell térnie a keleti piacokra annak érdekében, hogy a magyar agráriumnak és a magyar iparnak megfelelő piacokat lehessen szerezni.
A miniszterelnök közölte: a privatizációs bevételeket a kormány kizárólag tárgyi eszközök beszerzésére, autópálya vagy vasút építésére kívánja fordítani.
Balsay István (Fidesz) az IBM székesfehérvári gyárának bezárásával kapcsolatosan azt kérdezte a gazdasági minisztertől, mit tesz a kormány a negatív tendenciák lassítására.
Csillag István gazdasági miniszter szerint a kormány beruházás-ösztönzéssel, a kis- és középvállalatok támogatásával, a közlekedés fejlesztésével, valamint a kisvállalkozások terheinek csökkentésével kívánja elsősorban a munkahelyek számát növelni.
Őry Csaba (Fidesz) a jövő évi béremelésekről kérdezte a pénzügyminisztert. Úgy vélte, hogy a közalkalmazottak bére a következő évben nem fog emelkedni.
László Csaba válaszában arról beszélt, közgazdasági alapelv, hogy a gazdaság teljesítményével párhuzamosan nőhetnek csak a bérek. Elmondása szerint a kormány a bruttó béremelések mellett adócsökkentéssel kívánja a reálkeresetek növelését megoldani.
MTI - fidesz.hu