Olmert Abbász csúcstalálkozó
Hírek szerint a jordániai Petrában II. Abdalláh jordániai király jelenlétében találkozik szerdán első ízben Ehud Olmert izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök.
Dátum: 2006-06-20 11:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58808
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:07:23.969799, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hírt a palesztin elnöki hivatalhoz közel álló illetékesek jelentették be kedden. Izraeli források is megerősítették, hogy Olmert elmegy Petrába, de hozzátették: nem terveznek hivatalos találkozót palesztin vezetőkkel. Ammáni tisztségviselők, miután az uralkodó hétfőn bejelentette, hogy mindkét vezetőt meghívta Petrába, csak annyit közöltek: a királyság arra törekszik, hogy összehozza a két vezető találkozását.
A Maariv című izraeli lap keddi számában arról írt, hogy Olmert és Abbász egyaránt részt vesznek a Nobel-díjasok petrai konferenciáján, amelyre meghívást kapott Simon Peresz izrael miniszterelnök-helyettes is. A lap úgy tudja, hogy Abdalláh ezt a tanácskozást próbálja felhasználni arra, hogy az izraeli kormányfő és a palesztin elnök legalább egy nem hivatalos különtalálkozót tartsanak.
Olmert korábban többször is hangoztatta, hogy szándékában áll találkozni a mérsékelt irányvonalat követő Abbásszal, de komoly béketárgyalásokra mindaddig nem kerülhet sor, amíg a palesztin kormányt alkotó és parlamenti többséggel rendelkező Hamász le nem mond Izrael megsemmisítéséről.
MTI - fidesz.hu