Nem kompenzálják az önkormányzatok többletterheit
Kovács Zoltán szerint az önkormányzatoknak nehéz lesz kigazdálkodniuk a kormány által bejelentett 30 százalékos gáz-, és több mint 10 százalékos villanyáremelést. Mit kíván tenni a kormány, hogy a be nem tervezett kiadásokat kompenzálja? - tette fel a kérdést interpellációjában.
Dátum: 2006-06-20 11:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58813
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:07:25.499007, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tisztelt Miniszter Asszony!
Önök a választásokat megelőzően a kampány során jó minőségű önkormányzati közszolgáltatásokat ígértek. Majd a "Szabadság és szolidaritás" elnevezésű kormányprogramjukban megismételve, javuló közszolgáltatásokról, szolgáltató önkormányzatokról írnak. Ez azt is feltételezi, hogy olyan gazdasági, társadalmi feltételeket teremtenek, hogy az önkormányzatok meg tudjanak felelni ezeknek a kritériumoknak. Kijelentik továbbá, hogy 2010-re biztosítják a közigazgatási ügyek elektronikus intézését, sőt díjcsökkentéssel is támogatják ennek megvalósítását. Miközben amit fél kézzel adnak, máris két kézzel veszik vissza az önkormányzatoktól, amelyeknek ma és holnap is napi működési gondjaik vannak. Az önkormányzatok 1/3-a önhibáján kívül hátrányos helyzetű. Mi is történt? A napokban Gyurcsány Ferenc bejelentette 30 %-os gázáremelést és 10-14 %-os villamosenergia áremelést. Az önkormányzatok az energiahordozók terén már eddig is az átlagost jóval meghaladó mértéket voltak kénytelenek elviselni a szocialista kormányzások alatt.
A költségvetési törvényben meghatározottak szerint a helyhatóságoknak ez év január közepéig be kellett nyújtaniuk költségvetésüket a képviselőtestületnek, amelyet rövid határidőn belül azok el is fogadtak. Ekkor szó nem volt arról, hogy ilyen drasztikus emelkedés következik be az energiahordozók terén, így is készítették el költségvetésüket. Sőt, ha a kampány során ilyen irányú kérdést tettünk fel, hogy nő az energiahordozók ára, még a kérdés feltevését is kikérték maguknak. Aztán a választás megnyerése után ahogyan lenni szokott, az önök rossz gazdaságpolitikája következtében be is jelentették a jelentős áremeléseket, amelyet egyébként reform intézkedéseknek neveznek. Mintha a régi Kádár korszakbeli viszonyok jöttek volna vissza.
Tisztelt minisztert asszony!
Kérdezem tehát:
1/ Igaz-e az önkormányzatok vonatkozásában a 30 %-os gázáremelés ás a 10-15 %-os villamosenergia áremelés?
2/ Lesz-e ennél magasabb emelés?
3/ Mit kíván tenni Ön annak érdekében, hogy a be nem tervezett, jelentős kiadások az önkormányzatoknál kompenzálásra kerüljenek?
4/ Viselik-e annak felelősségét, ha az önkormányzatok kénytelenek télen hosszabb időre intézményeiket bezárni, mert nem lesz lehetőségtik az energiahordozók megemelt árának kifizetésére, ebből adódóan meghosszabbodik a tanév, fáznak a dolgozók, a diákok?
5/ Fel kívánják-e szabadítani a zárolt önkormányzati pénzeket?
Lampert Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter válaszában azt mondta: a közintézményeket is érinteni fogja az áremelkedés, de annak részleteit még nem tudja ismertetni, így a kompenzációról sem lehet beszélni. Hozzáfűzte: az önkormányzati tartalékképzési kötelezettség feloldása nincs napirenden. A választ a fideszes politikus nem fogadta el, de az Országgyűlés kormánypárti többséggel igen.
fidesz.hu - MTI