Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

IBM-bezárás: mit tett ellene Medgyessy Péter?

Talán még nem felejtette el mindenki: amikor a DANONE be akarta zárni győri gyárát, Orbán Viktor személyesen kereste fel a cég vezetését. Együttműködött a helyiek és az ország érdekében Győr szocialista polgármesterével, és a gyár Győrben ma is termel. Az IBM bezárása után a beszállítókat és a hozzátartozókat sem feledve közel 20 000 ember jövője, karácsonyi ünnepe válik bizonytalanná. Hol van ilyenkor Medgyessy Péter?! - kérdezi írásában Lengyel Zoltán, Fejér megye déli, a bezárás által igazán sújtott részének országgyűlési képviselője.


Dátum: 2002-10-29 18:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5354
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:02.051058, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Néhány nappal az önkormányzati választások után, október 24-én a szaksajtó (Világgazdaság, Napi Gazdaság) és a napilapok vezető helyen hozták a hírt: bezárja székesfehérvári üzemét az IBM, az ország második legnagyobb exportcége. Vezetője levélben értesítette Medgyessy Péter miniszterelnököt, illetve a város polgármesterét, Warvasovszky Tihamért. Ezt követően a kormányszóvivő bejelentette, hogy "a Foglalkoztatáspolitikai és unkaügyi Minisztérium a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal közösen intézkedési tervet készít, biztosítva a munkavállalók számára a teljes foglalkoztatási, támogatási rendszer igénybevételét." (Magyar Nemzet, 2002. október 24.) Ugyanezen a napon a Világgazdaság ezt írja: "Az egy hónap múlva az utcára kerülő, összesen3700 ember sorsa bizonytalan... Magyarországon november végén állnak le a gyártósorok, és a jövő év első feléig ürítik ki az üzemcsarnokot."

A GKM egyik főosztályvezetője megbízást kapott a kialakult helyzet kezelésére, és a Megyei Munkaügyi Központ vezetőjét kinevezték miniszteri biztossá.

A statisztikákból gyorsan megtudhattuk, hogy a székesfehérvári munkanélkülieket "valószínűleg felszívják" a helyi foglalkoztatók, vannak szép számban álláshelyek, a külkereskedelmi mérleggel sem történik túl nagy baj, mert a magas export mellett jelentős mértékű volt a gyár importja is.

Nos, úgy gondolom, hogy a helyzet ennél egy kicsit bonyolultabb. Bizonyára mindenki előtt ismert, hogy a dolgozók többsége nem székesfehérvári. Nagyon sokan Sárbogárd és Enying térségéből járnak be. Ezek után nyilvánvaló, hogy nem a valós problémát tükrözik a megyei átlagot, vagy a székesfehérvári munkanélküliségi rátát taglaló, egyébként országosan is jó mutatók.

A környékünkre jellemző, igen magas munkanélküliség fog elsők között drasztikusan megemelkedni. Ha valaki végiggondolja, mivel jár egy ilyen hatalmas üzem megszüntetése, láthatja: nem csupán 3700 ember sorsáról van szó. Elvesztik munkájukat, szerződésüket mindazok, akik a dolgozók szállítását, a gyár kiszolgálását, stb. végezték. Számításaink szerint az érintett családtagok számát is hozzászámolva 18-20 000 ember kerül nehéz helyzetbe karácsonyra.

Aggódva figyelem a dolgok alakulását. Ez nem lehet csak politikai kérdés!!! Éppen ezért kezdtünk közös munkába a Fidesznek az Őry Csaba által vezetett Foglalkoztatási Munkacsoportjával. Megnézünk minden lehetőséget, összegyűjtünk minden eddigi tapasztalatot, hogy ezzel is segítsük a kialakult nehéz helyzet mielőbbi megoldását. Vegyük észre! Nem kizárólag munkahelyekről és statisztikákról van szó. Közel 20 000 emberről! Személyes boldogulásukról, megélhetésükről, karácsonyukról.

Nem is olyan régen a DANONE úgy döntött, hogy bezárja győri gyárát. A most tapasztalható belenyugvás helyett az akkori miniszterelnök, Orbán Viktor felkereste a cégcsoport vezetőit. Együttműködött a város - egyébként MSZP-s - polgármesterével, és a gyár megmaradhatott...

Most hol van a miniszterelnök? Egy minisztériumi főosztályvezető tartja a kapcsolatot az IBM-mel, és miután megtörtént a baj, a két érintett minisztérium közös bizottság felállítását kezdeményezte. A kormány csak kullog az események után...

Nem is olyan régen hallhattuk a tavaszi kampány során: az MSZP kormányra jutása esetén további új munkahelyeket hoz létre.

Májustól napjainkig több mint 20 000 munkahely szűnt meg az országban. Karácsonyig tovább növekszik ez a szám 3700-al, illetve azokkal, akiket az IBM bezárása miatt más munkahelyekről fognak elküldeni.

Fogjunk össze Sárbogárd térségéért, tegyük meg az első lépést közösen, hogy végre helyben is legyen munkalehetőség, és az itt élőknek tisztes jövedelem.

Lengyel Zoltán

Fejér megye,

a Fidesz - Magyar Polgári Párt

országgyűlési képviselője

Kapcsolódó elemek