Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Indiába tartanak fiatal német diplomások

Fiatal német munkanélküli diplomások kezdik felfedezni maguknak Indiát: a német munkaügyi hivatal kiközvetítette az első közgazdászokat az Új Delhi közelében lévő Evalueserve piackutató cég számára.


Dátum: 2006-06-20 15:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58838
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:07:33.166562, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A három német fiatal otthon már hosszú ideje nem talált magának megfelelő munkát, s bár Indiában a napi 10-14 órás munka sem megy ritkaságszámba - s ezért mindössze nettó 530 euró kapnak, amennyiért otthon egy német diplomás a kis ujját sem mozdítaná meg -, jól érzik magukat a kihívásokkal, felelőséggel teli elemzői munkakörben. A nemzetközi vállalatoknak piackutatást végző indiai Evalueserve 1100 indiai, és a három német mellett francia, spanyol, dél-amerikai dél-koreai kínai és török szakembereket is foglalkoztat. A vállalatnak kedvezőek a tapasztalati a német munkavállalókkal, s a jövőben további jelöltekre számítanak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek