Közpénzből szerkesztik Gyurcsány blogját
Gyurcsány Ferenc napi 10-15 percet tölt internetes naplójának vezetésével, diktafonra rögzített gondolatait ugyanis gépírók írják be, a szerkesztéssel pedig egyik politikai főtanácsadója foglalkozik. A közpénzből fizetett Keszthelyi András munkaidejének jelentős részét - napi egy óra - tölti azzal, hogy az MSZP-hez kötődő honlapon megszerkessze például a Totó kutyáról szóló beszámolókat.
Dátum: 2006-06-20 17:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58843
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:07:34.810427, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány Ferenc reggelenként egy diktafonra mondja fel gondolatait, azokat a témákat, amelyek majd a blogban szerepelnek, ezután azt gépírók számítógépre viszik. Az anyag ezt követően Keszthelyi Andráshoz, a miniszterelnök politikai főtanácsadójához kerül, ő hozza az interneten is olvasható állapotba a szöveget - írja mai számában a Színes Bulvár Lap.
Gyurcsány még az országgyűlési választási kampány idején kezdett bele internetes naplója írásába. Mint emlékezetes, több eseményről, például a madárinfluenza magyarországi felbukkanásáról a kormányfő blogjában lehetett olvasni először, de Totó kutyát is innen ismerhette meg a nagyközönség.
Keszthelyi András, a szerkesztő azt mondta: sem ő, sem Gyurcsány nem írt még blogot ezelőtt, ezért változott némileg a netes napló arculata az indulás óta. Kiderült, az embereket jobban érdekli a kormányfő magánélete, mint a nagypolitikai kérdések. Ettől függetlenül azonban mindkettő fontos része a blognak - fűzte hozzá Keszthelyi, aki napi egy órát foglakozik a Gyurcsány-szöveg gondozásával.
Gyurcsány Ferenc internetes blogja az amoba.hu baloldali alapítvány honlapjáról érhető el, ami felveti a kérdést, hogy ki alkalmazza és kinek a pénzéből fizetik a "szerkesztőt". Az Alapítvány a Modern Baloldalért (Amőba) szervezetnél érdeklődésünkre elmondták, Keszthelyi András kommunikációs feladatain belül - tehát közpénzből - végzi ezt a munkát, az alapítványtól ezért nem kap semmilyen juttatást.
MNO - fidesz.hu