A kormány szétveri a lakás- és építésügyet
Az OLÉH megszüntetése ellentmond a szakma igényének, amely korábban önálló ágazati minisztériumot szeretett volna a GDP-hez 8-10 százalékban hozzájáruló építőipar irányítójaként; ehhez képest az eddigieknél alacsonyabb szintre kerül az ágazat kormányzati irányítása - mondta el Cser-Palkovics András, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Dátum: 2006-06-20 17:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58844
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:07:35.147412, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Cser-Palkovics András arra a bejelentésre reagált, amely szerint az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumon (ÖTM) belül megalakuló településfejlesztési és építésügyi, valamint az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkársághoz kerülnek a megszűnő Országos Lakás és Építésügyi Hivatal feladatai.
Az építésügy területén hozott kormányzati megszorító intézkedések és kapkodást mutató szervezeti átalakítások negatívan befolyásolják az építőipar teljesítményét, ami lassítja a gazdaság növekedését - mondta el a politikus.
Érthetetlen, és az átgondoltságot kérdőjelezi meg, hogy éppen az előző Gyurcsány-kormány alatt kormányhivatallá tett OLÉH-et most hirtelen megszüntetik. A kormány tervezett intézkedéseivel szétveri a lakás- és építésügyet, hiszen ha más nem is, de az már biztos, hogy nem marad együtt a jelenleg még közös hivatalhoz tartozó lakáspolitika és építésügy. Hibás lépés az is, hogy elküldik a szakembergárda többségét is egy olyan ágazat irányításából, amelynek szerepét éppen erősíteni, és nem szétverni kellene - mondta a képviselő az MTI-nek.
Hozzátette: a kormány a szervezetrendszert érintő intézkedések mellett csökkenti az otthonteremtési támogatásokat is. Az otthonteremtés visszaesése negatívan hat az építőiparra, mert csökken a kereslet és a foglalkoztatottság. Növekszik viszont a körbetartozás, amely az építőipar területén már most is a legmagasabb, egyes számítások, becslések szerint 80-100 milliárdos nagyságrenű - mondta.
MTI - fidesz.hu