Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Együtt tanácskozott az osztrák és a magyar katolikus püspöki konferencia

Együtt tanácskozott kedden az ausztriai Mariazellben az osztrák és a magyar katolikus püspöki konferencia.


Dátum: 2006-06-20 17:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58845
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:07:35.475368, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Veres András püspök az MTI-nek telefonon adott tájékoztatásában emlékeztetett arra, hogy a két konferencia tagjai legutóbb valószínűleg közel 200 évvel ezelőtt tartottak együttes ülést. Hangsúlyozta, a keddi találkozó volt az első alkalom, hogy a politikai rendszerváltás után együtt tanácskozott a két testület. Elmondta, hogy mindenekelőtt azokat a kérdéseket vitatták meg, amelyek az eddigi együttmunkálkodásukat jellemezték, és áttekintették helyi közösségeik gondjait, örömeit.

Veres püspök kiemelte, hogy olyan kérdések is napirendre kerültek, amelyekben a két püspöki konferencia a jövőben szeretne együtt dolgozni. Ezek közé sorolta mindenekelőtt az élet és a család védelmét, mert úgy vélik, hogy ez egész Európa számára, de országaik számára mindenféleképpen a szebb jövő reményét adhatja. Ezért a jövőben szeretnének ezekben a kérdésekben többször is együtt megnyilatkozni - hangsúlyozta.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára - akit a pápa szombathelyi megyés püspökké nevezett ki - elmondta, hogy a mariazelli bazilikában a két konferencia valamennyi tagja közös istentiszteleten vett részt, amelyen Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mondott szentbeszédet.

Az osztrák tömegtájékoztatás beszámolója szerint Christoph Schönborn bíboros, az osztrák püspöki konferencia elnöke a két ország püspökeinek találkozójáról beszámoló sajtóértekezletén az Európai Unió alkotmánytervezetének kérdését is érintette. Az osztrák hírügynökség híradásában arról számolt be, hogy a bíboros szerint sok pozitív és elfogadható található az alkotmányban, s ezek közé sorolta a szociális dimenziót, illetve a nyílt párbeszédet az egyházi és vallási intézményekkel. Ugyanakkor csodálkozását fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Európában, ahol a lakosság 80 százaléka kereszténynek vallja magát, nem lehetséges az alkotmányos szerződés bevezetőjében a keresztény gyökerekre hivatkozni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek