Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elnapolták a Líbiában gyilkossággal vádolt bolgár ápolónők perét

Elnapolta a tripoli büntetőbíróság kedden a Líbiában tömeges és szándékos AIDS-fertőzéssel vádolt öt bolgár ápolónő és egy palesztin orvos perének folytatását.


Dátum: 2006-06-20 18:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58847
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:07:36.074432, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Noha keddre a perben újabb meghallgatásokat tűztek ki, a bíró a tárgyalást indoklás nélkül, az ügyészek rövid beszéde után elnapolta. Értesülések szerint a tanúk meghallgatása két héten belül folytatódik.

Az újratárgyalás első tárgyalási napja május 11-én volt, majd éppen egy hete, június 13-án tartották az újabb meghallgatásokat. Az elnöklő bíró eddig mindig perrendtartási okokra hivatkozva napolta el a tárgyalásokat, Mindkét esetben újabb lehetőséget adott az ügyvédeknek arra, hogy további bizonyító dokumentumokat terjesszenek a bíróság elé és további tanúkat idézzenek be.

Az évek óta húzódó bűnvádi eljárás során, amely világszerte nagy visszhangot váltott ki, a tripoli igazságügyi szervek azzal vádolják az ápolónőket és az orvost, hogy Bengázi egyik kórházában szándékosan HIV-vírussal fertőztek meg 426 gyermeket, akik közül mintegy ötvenen meghaltak. A vádlottakat első fokon halálra ítélték, de az ítéletet a líbiai legfelsőbb bíróság 2005 decemberében megsemmisítette.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek