Az ÁSZ kritizálja a környezetvédelmi tárca átszervezését
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb vizsgálata során számos kritikát fogalmazott meg a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) elmúlt években végbement átszervezéssel kapcsolatban, és elmarasztalta a tárcát pénzügyi szempontból is.
Dátum: 2006-06-20 18:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58849
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:07:36.678221, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ÁSZ a KVM működésének ellenőrzéséről készített jelentést, amelynek összegzését kedden eljuttatta az MTI-hez.
Az ÁSZ a 2002. évi kormányzati struktúraváltásig visszanyúló átalakítási folyamatot nem tekinti integrációnak, mert csupán "a szakmai területek egymás mellé szervezése történt meg".
A számvevők megítélése szerint a korábbi környezetvédelmi minisztérium előkészítetlenül vette át a vízügyi ágazatot. Az átszervezés lassú volt, a vízügy integrációja és a szervezeti átalakítások ténylegesen csak 2004 elején kezdődtek meg, és még nem fejeződtek be - áll az összefoglalóban. Az ÁSZ megítélése szerint az átszervezések ellenére a minisztérium szervezete túltagolt.
A minisztérium éves zárszámadását az ÁSZ döntően rendben találta, ám kifogásolta, hogy fejezeti előirányzatokból két évben rendeltetéstől eltérő jutalmat és szerződéses juttatásokat fizettek ki.
Az összegzés szerint a minisztérium gazdálkodását a központi források szűkülése határozta meg. A kiadási előirányzat 2003-tól drasztikusan, mintegy harmadával csökkent, ezt 2004-ben elvonások, 2005-ben tartalékképzés szűkítette.
A fejezeti kezelésű előirányzatok szerkezete átalakult, számuk harmadára csökkent. Az ÁSZ vizsgálata során a KVM a változásokat indokolni nem tudta, de az okok egyértelműen a központi források hiányára utalnak.
A források szűkítése miatt késnek az EU felé vállalt programok. Az ÁSZ példaként az Országos Ivóvíz Minőségjavító Programot, az Ivóvízbázis-védelmi Programot, a védett természetvédelmi területek védettségi szintjének helyreállításáról szóló törvényi rendelkezés teljesülését említi.
Az előirányzatok változásai megnehezítik a több éves programok folyamatos finanszírozását és a megvalósíthatóság nyomon követését - áll a jelentésben. A számvevők pozitívan minősítették az EU források igénybevételét, és ha a fejlesztéseknél elő is fordult határidő módosítás, projektet mégsem töröltek. A Kohéziós Alapból a 2004-2006 közti időszakra 526 millió eurót kötöttek le.
Az ÁSZ kitér arra, hogy késett az ágazat irányításhoz szükséges Nemzeti Környezetvédelmi Programnak a második üteme, ami 2002 helyett egy éves késéssel indult. A 6 éves programra 2.100 milliárd forintot határoztak meg, az első két évben azonban a költségvetés támogatása elmaradt az időarányos forrásigénytől.
A források korlátozása a vízügyet is érintette. A beruházások körében öt előirányzatból mindössze 72,4 kilométer árvízvédelmi töltés épült meg. A Vásárhelyi terv 2004-2007. évekre szóló első ütemére 50 milliárd forintot terveztek, de a költségvetési törvények ennek még a felét sem biztosították, és ezt tovább csökkentették az államháztartás egyensúlyi helyzetének javítását célzó kormányzati intézkedések.
Hátrányosan érintették a vízgazdálkodást a létszámcsökkenések, amit az ÁSZ tavalyi vizsgálatában már egyszer kockázatosnak ítélt.
A vízügyi kft-k gazdálkodása veszteségessé vált, emiatt vagyonvesztés következett be. Az ÁSZ kockázatosnak tartaná, ha a vízügyi feladatok ellátását a magánszféra bevonásával oldanák meg, még ha egy kft. üzletrész-értékesítésénél léteznek is kötelezettséget erősítő garanciák.
Az ÁSZ megállapítja, hogy elmarad a követelményektől a minisztérium belső kontrollrendszere, szabályozottsága, illetve működése. Az ellenőrzési létszám nem a feladatokhoz igazodott, emiatt és a soron kívüli ellenőrzések miatt az éves ellenőrzési munkaterveket nem tudták maradéktalanul végrehajtani. A számvevőszék kockázatosnak ítéli azoknak az ellenőrzéseknek az elmaradását, amelyek az intézményi belső kontrollokat értékelnék.
A területi hatóságoknál jellemző a növekvő ügyiratszám és a határidő túllépés - olvasható az összegzésben. Nem építették ki a beruházások monitoringját, bár ez az EU források felhasználásánál megtörtént - mutatnak rá a számvevők.
Az ÁSZ az ellenőrzés megállapításai alapján javaslatokat fogalmazott meg Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszternek. Ezek a törvényi és az EU-kötelezettségekből fakadó források biztosítására vonatkoznak, valamint arra, hogy a tulajdonosi vagyonrészek értékesítésénél, illetve a privatizált állami feladatok teljesítésénél kísérje figyelemmel a garanciákat. Javaslatok vonatkoznak továbbá az informatikai rendszer biztonságának növelésére, a pályázatok hasznosulásának nyomon követésére, és a belső ellenőrzés megerősítésére.
Az ÁSZ az összegzésben a pozitívumok között említi a környezeti elemek állapotát nyomon követő monitoring rendszer kiépítését, továbbá a határvizek esetében eredményes a szomszédos országokkal való együttműködés.
MTI - fidesz.hu