Szétvert büdzsé, rossz szerkezetű kiigazítás
Szétverték a költségvetés tervezésének és végrehajtásának intézményes rendszerét - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, aki szerint a rendszer szétzúzását mi sem szemlélteti jobban, mint hogy ebben az évben pótköltségvetést kellett volna benyújtani. A jegybank elnöke rendkívül veszélyes folyamatnak nevezte azt, hogy a kormány saját hatáskörében átírja a büdzsé bevételeit és kiadásait.
Dátum: 2006-06-21 07:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58853
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:07:37.916115, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A most bejelentett adó- és áremelések 2007-ben sokat csökkentenek ugyan a hiányon, de nem tudják tartósan egyensúlyba hozni a költségvetést. Az intézkedési csomag ráadásul rossz szerkezetű, hiszen a költségvetés hiánya a túlságosan magas adóterhelés miatt csökken majd, miközben a nemzetközi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a sikeres költségvetési kiigazítások a kiadások mérséklésével érhetők el. A bevételnövelő lépések hatása nem tart néhány évnél tovább, mivel az adóemelések következtében egy lefelé tartó spirálba kerül a gazdaság. Lelassul a gazdasági növekedés üteme, így hosszabb távon kevesebb lesz az adóbevétel is, miközben a kiadások változatlanok maradnak. A kiigazítás jelenlegi szerkezete tehát nem mutat a tartós hiánycsökkentés irányába - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Járai Zsigmond.
MNO - fidesz.hu