Uniós politikusok a bumeránghatás ellen
Az Európai Unió munkájának átláthatóbbá tételéről döntött a tagországok állam- és kormányfőinek júniusi csúcstalálkozója, ám az eszmecsere közben felmerült a kérdés: hol kell határt szabni a transzparencia folyamatának annak érdekében, hogy az érdemi döntéshozás lehetősége ne szűnjék meg.
Dátum: 2006-06-21 08:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58860
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:07:40.195058, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Különösen az unió egész munkáját bíráló, kudarcos franciaországi és hollandiai népszavazások óta az EU konkrét lépésekkel igyekszik bizonyítani, hogy megértette a leckét, és a lehető legnyitottabb működési formára törekszik. A lakosság ugyanis - de már korábban az Európai Parlament is - egyértelműen értésre adta, hogy kevésbé bízik egy olyan unióban, ahol a döntések előkészítése és folyamata zárt ajtók mögött, a nyilvánosság kizárásával történik, mint egy olyanban, ahol nagyjából látni lehet, milyen folyamatok zajlanak, mire lehet számítani a jövőben.
Demokratikus és nyitott döntéshozatal
A tagországok és az uniós vezető szervek nyitottnak mutatkoztak erre az igényre. Az utóbbi években már több olyan változtatást eszközöltek az uniós szabályokon, amely egyfelől - elsősorban az Európai Parlament (EP) nagyobb arányú bevonásával - demokratikusabbá, másfelől nyitottabbá, követhetőbbé igyekszik tenni az uniós munkát, beleértve a döntéshozatalt is, amely ma döntő részben a tagországok kormányait képviselő tanács feladata. A kezdetben gyakorlatilag csak a költségvetés és a tagfelvétel vétójára korlátozott jogosultságú EP az elmúlt másfél évtized szerződéseiben egyre szélesebb jogköröket kapott, és folyamatosan növekszik a tanácsban zajló folyamatok nyilvánossá tétele is. A brüsszeli tudósítók, de az internet révén a tagországok, sőt külső államok polgárai is az utóbbi időben több uniós program, elképzelés, jogszabály vitáját, sőt a döntéshozatalt is élőben nyomon követhették. Legutóbb egyenesben közvetítették az interneten a szolgáltatások liberalizációját célzó irányelv pozitív döntéshez vezető vitáját, vagy a szintén sarkalatosnak számító munkaidős jogszabályról folytatott nézetcserét.
A mostani csúcstalálkozón a nemzeti parlamentek uniós ügyekbe - mindenekelőtt azok nemzeti leágazásaiba - való beleszólásának és ellenőrző jogkörének növelését, valamint további tanácsi munka nyilvánossá tételét határozták el. Utóbbi minden EU-tagországot - sőt, mivel az úgynevezett közös döntésekről van szó, az Európai Parlamentet is - egyformán érinti, az előbbivel viszont például Magyarországnak kevesebb tennivalója van, mert az Országgyűlés sok EU-államhoz képest már jelenleg is nagyobb, a mostani határozatnak is megfelelő befolyással rendelkezik.
A transzparencia kényszerű határai
Az átláthatóvá tétel kapcsán ugyanakkor felmerül a kérdés: meddig lehet elmenni a nyitottságban? Mert szépen hangzik ugyan, hogy azon melegében és teljes egészében nyomon lehet követni a miniszteri vitákat, azonnal megismerni a döntéseket, az egyes országok álláspontját, ám - mint például Margaret Beckett brit külügyminiszter most rámutatott - félő, hogy a túlzottan nagy nyitottság, minden kártya kiteregetése viszont már akadályozná az unió építését, elejét venné érdemi megállapodásoknak. Mint a La Libre Belgique című lap a minap emlékeztetett rá, Willy Claes egykori NATO-főtitkár - még belga miniszterként - hangoztatta anno, hogy "ha azt akarják, hogy ne tudjunk dönteni semmiről, tegyék nyilvánossá a vitákat". A nyilvánosság ugyanis egyértelműen korlátozza a vitában résztvevők mozgásterét: elég csak abba belegondolni, hogy minden miniszternek jóval körültekintőbben kellene ügyelnie a belpolitikát érintő nyilatkozataira, a nemzeti érdekeket folyamatosan a lehető leglelkesebben kellene képviselnie, különben otthon támadások érhetnék. Ha viszont soha senki nem enged a nemzeti érdekből, egy huszonöt országot tömörítő szervezet nem működhet hatékonyan; különösen nem az integráció olyan fokán, amelyen az EU ma tart. A döntéshozatal nyilvánossá tétele könnyen oda vezethetne, hogy a vitákra a résztvevők csak politikai nyilatkozatokat tartogatnának, és az érdemi egyezkedés nem hivatalos érintkezéseken, folyosói vitákon történne - mint ahogy egyébként jelentős részben már ma is zajlik. Nem lenne szerencsés az sem, ha az EU külső, világpiaci versenytársai a kelleténél előbb, lényegében már a vitákból értesülnének a várható döntésekről, álláspontokról.
A mostani csúcson elfogadott dokumentum emlékeztet arra, hogy az elmúlt két és fél évben a EU 199 jogszabályt hagyott jóvá az EP és a tanács közös döntéshozatali eredményeként, és ebből 117-nek a vitája teljesen nyilvános volt. Emellett hozzáférhetőek az összes döntés részletei, a szavazások eredményei, a tagországok kommentárjai. A tanács tevékenysége "egyre nyitottabbá és láthatóbbá válik" a nagyközönség számára - szögezi le az EU, kiemelve, hogy stratégiájának vezető célja az emberek bevonása az uniós tevékenységbe.
Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy az átláthatóság nem növelhető a végtelenségig. Meg kell találni azt a határt, amelyig a transzparencia még anélkül fokozható, hogy ne csapják be a közvéleményt - ameddig még tényleg olyan döntésekről, tevékenységről van szó, amelyeknek nem árt a teljes nyilvánosság semmilyen szempontból. Ha ezt a határt túllépi az EU, az átláthatóság átlátszósággá, pontosabban átlátszó hazugsággá, illúzióvá válik, amely már csak látszólag garantálja, hogy mindenki mindent tudhat - a valóságban visszalépés történik egy korábbi, az igazságnak csak egy részét megmutató helyzethez; azaz a bumeráng visszaüt.
MTI - fidesz.hu