Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Titkos paktum is létezik az MSZP és az SZDSZ között?

Horn Gábor szerint létezik egy olyan koalíciós megállapodás, amelyben rögzítik, hogy ebben a kormányzati ciklusban a kezdeti adóemelések után csökkentik majd az adókat. Az SZDSZ ügyvivője az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: pártja számára létkérdés az adórendszer megváltoztatása, azonban tudomásul vesznek bizonyos helyzeteket.


Dátum: 2006-06-21 08:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58863
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:07:41.093636, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Mindenkinek igaza van abban, hogy ez nem egy jó irány, csak nem láttunk más megoldást" - hangsúlyozta Horn Gábor az SZDSZ programjával ellentétes adóemelések kapcsán. A párt ügyvivője megjegyezte: mondhattak volna nemet is a programra, de ők sem tudtak jobb megoldást találni a jelenlegi helyzetben.

Arra a felvetésre, hogy hiányzik a reformok és az adóztatás változtatásának pontos ütemezése és a kormányzati felelősségvállalás arra nézve, hogy az adóemeléseket pontosan mikor követhetik a korábban megígért adócsökkentések, Horn Gábor kiemelte: a koalíciós partnerek között minderről van megállapodás.

Az SZDSZ ügyvivője szerint tévesek azok a szakértői elemzések, amelyek szerint a kiigazítások 70-92 százalékos részét az adóemelések adják, és csak 8-30 százalékban a kiadáscsökkentések.

Horn Gábor szerint a másfél évre vonatkozó csomagnak 50-55 százaléka adóemelés és 45-50 százaléka kiadáscsökkentés.

Arra a felvetésre, hogy a programban rendkívül elnagyolt kiadáscsökkentő részből nehezen látni, hogy az intézkedések meghozzák-e azt, amit a kormány remél, Horn Gábor úgy fogalmazott: "meg kell, hogy hozzák, mert ha nem, akkor megbukott ez az egész politika".

"Mi azzal a feltétellel fogjuk támogatni a parlamentben a végszavazásnál ezt a koncepciót, ha látjuk, és mi most látjuk, ennek a végét" - hangsúlyozta az SZDSZ ügyvivője.

InfoRádió - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek