Közlekedési folyosók kiépítését sürgetik
Az Európát behálózó közlekedési folyosók, azaz az úgynevezett transzeurópai hálózatok kiépítését sürgette egy brüsszeli rendezvényen és az ott jóváhagyott közös nyilatkozatban a spanyol, az olasz, a francia és magyar munkaadói szövetség.
Dátum: 2006-06-21 10:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58868
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:07:42.545911, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A dokumentum, amelyet magyar részről a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége készített, emlékeztet arra, hogy az áruk és személyek Európai Unión belüli szállítási piaca még messze nem teljes és hatékony - a tíz éve tervezett tizennégy folyosóból eddig mindössze három épült ki teljesen. Ráadásul a közlekedési programok kikerültek az EU prioritásai közül: nem szerepelnek az Európai Bizottság idei kiemelt céljai között, és a tervezettnél kevesebb, 8 milliárd euró jut rájuk a jövőre kezdődő hétéves költségvetési szakaszban is.
A szóban forgó összeköttetések között szerepel a Lyon-Budapest-Ukrajna vasútvonal is.
Mindez jelentős gondokat, hátrányt jelent az ipar számára, elsősorban versenyképesség szempontjából - derül ki a nyilatkozatból, amelyet az MTI brüsszeli irodájához is eljuttattak. A munkaadói szövetségek ezért sürgetik, hogy az uniós intézmények összpontosítsanak jobban a hálózatok legproblémásabb részei - főként a határokhoz közeli összeköttetések -társfinanszírozására, csoportosítsanak át uniós pénzeszközöket hitelgaranciára (mert akkor annak többszöröse fordítható magára a projektre), használják fel az EU úgynevezett rugalmassági pénzalapját a hálózatok építésének segítésére, továbbá ellenőrizzék folyamatosan a tagországok e területeket érintő befektetéseinek szintjét is.
MTI - fidesz.hu