Valljon színt a kormány: közös ellenzéki állásfoglalást szorgalmaz a Fidesz
Az ellenzék közös állásfoglalásban követelje a kormánytól, hogy országgyűlési határozatban vállalja a beígért reformok főbb pontjainak nyilvánosságra hozását a rendkívüli nyári ülésszak végéig - mondta Turi-Kovács Béla fideszes képviselő napirend előtti felszólalásában az Országgyűlésben kedden.
Dátum: 2006-06-21 10:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58870
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:07:43.140956, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Turi-Kovács Béla felszólalásában szerénységet és bűnbánatot kért számon a kormányon a bejelentett megszorító intézkedések miatt.
Ehelyett "cinikus támadás következett, miközben "saját választóikat is lesajnálták" - tette hozzá.
Turi-Kovács szerint mindez azt bizonyítja, hogy a kormánypárti politikusok az elmúlt időszak hibáiból semmit nem tanultak. "A Bourbonok hozzájuk képest azt kell, hogy mondjam, szerény valakik voltak" - fogalmazott.
A politikus úgy véli, az ellenzéki politikán is változtatni kell. Mint hangsúlyozta: "stílust kell váltani, határozottabbaknak, keményebbnek kell lenni".
A honatya szorgalmazta: az ellenzék közös állásfoglalásban követelje a kormánytól, hogy országgyűlési határozatban vállalja a beígért reformok főbb pontjainak nyilvánosságra hozását a rendkívüli nyári ülésszak végéig.
Közlése szerint mindaddig, amíg erre nem kerül sor, az ellenzék nem venne részt a kétharmados törvények megszavazásában és tartózkodna más, a reformokra vonatkozó együttműködéstől is.
fidesz.hu