Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Varga Mihály: számos tennivaló van még

Jász-Nagykun-Szolnok megyében eddig több mint 24 ezer ajánló szelvényt kapott a Fidesz - Magyar Polgári Párt és a Magyar Demokrata Fórum nyolc közös egyéni országgyűlési képviselőjelöltje, és a kopogtató cédulák gyűjtése még nem fejeződött be - közölte Kövér László, a Fidesz ügyvezető alelnöke kedden a jelöltek bemutatására szervezett szolnoki sajtótájékoztatón.


Dátum: 2002-02-19 18:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=262
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:01.749326, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közös jelöltek: az 1-es választókerületben (Jászberény) Szádvári Gábor vállalkozó, a 2-es választókerületben (Jászapáti) Járvás István országgyűlési képviselő, a 3-asban, Szolnokon Szalay Ferenc, a város polgármestere, a 4-esben, szintén Szolnokon Balla György alpolgármester, országgyűlési képviselő, az 5-ös választókerületben (Kunszentmárton) Magyar Zoltán vállalkozó, a 6-osban (Mezőtúr) Búsi Lajos, a megyei közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő, a 7-es választókerületben (Kunhegyes) Fejér Andor, a megyei közgyűlés alelnöke, a 8-asban (Karcagon) Varga Mihály pénzügyminiszter, országgyűlési képviselő.

A Fidesz alelnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 2002-es választáson indulók közül négy évvel korábban négyen már megmérették magukat, és közülük ketten - Búsi Lajos és Varga Mihály - megszerezték a győzelmet.

Kövér László bejelentette, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Párt és az MDF közös Jász-Nagykun-Szolnok megyei területi listáját Varga Mihály vezeti, a pénzügyminiszter mögött többségükben ismert helyi politikusok kaptak helyet: a második helyen Búsi Lajos, a harmadikon Szalay Ferenc áll. A negyedik és ötödik helyen a Fidesz két jelenlegi, listán bejutott országgyűlési képviselője: Fazekas Sándor, Karcag polgármestere és Balla György szerepel. A hatodik helyre Fejér Andort, a hetedikre Járvás Istvánt sorolták.

A pártok és szervezetek választási együttműködése alapján a lista nyolcadik helyére Szádvári Gábor, az MDF, míg a kilencedikre Lukács József, a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség jelöltje került. A lista további 11-18. helyei közül egyre a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség, háromra pedig az MDF állított jelöltet.

A megyei listát vezető Varga Mihály a sajtótájékoztatón arról szólt, hogy az utóbbi néhány esztendőben sikerült elérni korábbi rossz törvények módosítását, valamint jelentősen javítani a hazai kis- és középvállalkozások helyzetét.

Elmondta, hogy jelenleg a magyarországi autópálya-építéseken több mint 400 honi kis- és középvállalkozás dolgozik, a nagyszabású munka 17 ezer embernek nyújt kereseti lehetőséget.

- Elégedettek ennek ellenére nem lehetünk - hangsúlyozta -, hiszen számos tennivaló van még.

A következő ciklusban tovább kívánják folytatni a családi kedvezmények szélesítését, mégpedig oly módon, hogy egy gyermek után egymillió, kettő után kétmillió, három gyerek után pedig hárommillió forint jövedelemig ne kelljen adózni a családoknak - emelte ki.

A lakásépítések megkönnyítését célzó javaslatuk, hogy szociálpolitikai kedvezményként már egy gyermek után is igénybe lehessen venni egymillió forintot az új otthonok építésére és vásárlására.

Kapcsolódó elemek