Új városháza eszközzé lehet
Dorog egyedüli polgármesterjelöltje ért el 100 százalékos eredményt a 10 ezer lélekszám feletti települések sorában. A sarkadi Tóth Imrét 82,49 százalékkal Mohács polgármestere követi a legek kategóriájában.
Dátum: 2002-10-30 08:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5362
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:04.521452, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- A választópolgárok nemet mondtak a politikai trükkökre, szemfényvesztésekre, de határozott igennel válaszoltak az alkotásra és a közös munkára. Az elkövetkezendő négy esztendőben - kormányzati támogatással - folytatni kell a lakásépítési programot. Kistérségközponti szerepkörünkből eredően elengedhetetlen egy új városháza létrehozása, amely nem cél, hanem eszköz - mondta a városatyák eskütételét követően, programja ismertetése során Tóth Imre polgármester.
Tóth Imre polgármester javasolta, hogy az elkövetkezendő négy esztendőben is dr. Szabó László segítse munkáját főállású alpolgármesterként. Ezt mindössze egy városatya ellenezte - számolt be a titkos szavazással lebonyolított alpolgármester-választás eredményeiről Dobi Sándor, az ügyrendi bizottság elnöke.
Both Imre - Békés Megyei Hírlap online
2002. október 30.