Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irán csak augusztusban ad hivatalos választ

Irán augusztus 22-én ad hivatalos választ az atomprogramjával kapcsolatos nyugati ajánlatcsomagra - közölte Mahmúd Ahmadinezsád elnök szerdán az iráni állami televízióban élőben közvetített beszédében.


Dátum: 2006-06-21 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58899
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:07:51.871642, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Tanulmányozzuk az ajánlatot, s ha Isten is úgy akarja, Mordad (iráni) hónap végén előterjesztjük véleményünket" - fogalmazott az iszlám köztársaság elnöke Hamedan tartományban elhangzott beszédében. Az említett iráni hónap augusztus 22-én ér véget.

George Bush amerikai elnök szerdán Bécsben, az EU vezetőivel folytatott tárgyalásait követő sajtóértekezletén azt mondta, túl hosszú lenne az iráni válaszra nyitva álló időszak, ha augusztus 22. lenne a határidő.

Mint az előzőleg Bécsben diplomáciai forrásból kiszivárgott, az Iránnak június elején ajánlatot megfogalmazó hatok (az Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Németország és Oroszország) június 29-ig várnak választ Teheránból.

Június 29-én tartják a világ hét legfejlettebb ipari országát és Oroszországot tömörítő G8-csoport külügyminisztereinek találkozóját Moszkvában.

Ahmadinezsád elnök szerdai vidéki beszédében megismételte azt az iráni álláspontot, amely szerint a tárgyalásoknak egyenlőségen kell alapulniuk, bármiféle előfeltétel kiszabása nélkül.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek