Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

ASZSZ: nem a kormányzati megszorításokra

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) nemet mond a kormány szigorítási elképzeléseire, mivel az intézkedések a munkavállalókra és a lakosságra róják a legnagyobb terheket - jelentette ki Borsik János, az ASZSZ elnöke szerdán Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn sajtótájékoztatón.


Dátum: 2006-06-21 18:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58904
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:07:53.393986, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tervezett kormányzati lépések, az úgynevezett "Új egyensúly programja", a számítások szerint 50 százalékkal a munkavállalókat és a lakosságot, 30 százalékkal az állami szférát, és csak 20 százalékkal a tőketulajdonosok terheli meg - mondta a szakszervezeti vezető. Hangsúlyozta: "ez az arányszám önmagáért beszél, és elfogadhatatlan a szakszervezeti szövetség számára".

Borsik János elmondta, hogy "a szakszervezetek tisztában vannak vele, hogy a kormánynak intézkednie kell a kialakult nehéz helyzetben, de a terheket nem ilyen arányban kell megosztani".

Az érdekképviseleti szervezeti elnök idézte az általa vezetett ASZSZ keddi állásfoglalását: "nem a lakosságot és a munkavállalókat kell büntetni, miközben a kormány futni hagyja a bankokat, a multinacionális cégeket, illetve az adót egyáltalán nem, vagy a kötelezőnél jóval kevesebbet fizetőket". Kritizálta azt is, hogy a tervezett intézkedésekről a kormány nem készített előzetes hatástanulmányt.

Bírálta a Gyurcsány-kabinetet azért is, mert - szerinte - "a megszorításhoz kapcsolt reformlépések előkészítetlenek, ráadásul hiányzik mögüle a társadalom többségének támogatottsága". Emiatt félő, hogy egy reform torzó jön létre, ez pedig a legrosszabb lenne az ország számára - jelentette ki.

Borsik János arról is szólt, hogy szerinte "nem valódi a szándék az érdekegyeztetésre sem, nem látják az együttműködésre törekvést". Véleménye szerint "konfliktushelyzet is kialakulhat, a szakszervezetek és a munkaadók között mindenképpen, hiszen a reáljövedelmek várható csökkenése miatt kénytelenek lesznek az idei évi bérmegállapodás újratárgyalásának kezdeményezésére".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek