Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budapestre érkezett az amerikai elnök

Budapestre érkezett szerda este George Bush amerikai elnök, aki egynapos hivatalos látogatást tesz a magyar fővárosban.


Dátum: 2006-06-21 20:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58910
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:07:55.191213, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amerikai elnököt és feleségét szállító különrepülőgép, az Air Force One néhány perccel este nyolc óra előtt szállt le a Ferihegyi repülőtéren. A repülőgépből kilépő elnöki párt Göncz Kinga külügyminiszter, Magyarország washingtoni és az Egyesült Államok budapesti nagykövete köszöntötte.

Az amerikai elnök kíséretében van Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter.

A rövid köszöntés után George Bush és felesége, valamint az amerikai külügyminiszter az amerikai elnök számára külön készített speciális gépkocsiba szállt és szálláshelyére, a belvárosi Le Meridien szállodába hajtatott.

Az amerikai elnököt szállító gépkocsikonvoj útvonalát végig lezárták a forgalom elől. Rendkívüli biztonsági intézkedéseket léptettek életbe a Ferihegyi repülőtéren is, ám egészen az elnöki különgép, az Air Force One érkezéséig zavartalanul szálltak fel, illetve le a polgári repülőgépek.

Az Air Force One leszállása idején az éppen akkor érkező polgári járatok gépeinek várakozniuk kellett, a kényszerű körözés összesen öt-hat gépet érintett - mondta Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek