Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erdős: Ez a következetesség és az igazságosság?

A polgármesterek tiszteletdíjáról szóló törvényjavaslat módosításának vitájában Erdős Norbert, a Fidesz vezérszónoka arra hívta fel a figyelmet: az MSZP választási programjában ilyen ígéret, mint amit ez a törvénymódosítás tartalmaz, nem szerepel. Ha nagy a jólét, akkor miért kell csökkenteni ennek a körnek a tiszteletdíját? - tette fel a kérdést a képviselő.


Dátum: 2006-06-21 20:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58912
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:07:55.787518, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz vezérszónoka rámutatott: a kormány célja ezzel a törvényjavaslattal is a közvélemény figyelmének elterelése a költségvetés hiányáról, az ország helyzetéről. Ugyanezt szolgálja a két "bűvös szó", az országreform és az államreform is - mondta. Hangsúlyozta: a Fidesz is fontosnak tartja az önkormányzati rendszer átgondolását, a kor kihívásaihoz igazítását. "De nem mindegy, hogy mi inspirálja ezt" - mondta.

Kiemelte, a jelenlegi helyzet - a sürgető konvergenciaprogram és a forint árfolyamának mélypontja - kizárja a "nyugodt, higgadt, okszerű reformot".

Erdős Norbert elmondta: a következetességet és az igazságosságot hiányolja a Fidesz e javaslatból. Magyarázatként közölte: ez azt jelenti, hogy mindenkit olyan mértékben érintsen a megvonás, mint amilyen mértékben felelős a kialakult helyzetért. Így a miniszterelnök és a miniszterek tiszteletdíja csökkenjen a legjobban, majd pedig az országgyűlési képviselőké. Legkevésbé a kistelepülések képviselőinek tiszteletdíját kellene mérsékelni - vélte.

"Csak abban az esetben tartjuk elfogadhatónak a módosítást, ha a miniszteri tiszteletdíjakat a 2002-es szintre csökkentik" - zárta felszólását a Fidesz vezérszónoka.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek