Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Bizottság enyhíti a távközlési piac szabályozását?

Az Európai Bizottság lapértesülések szerint az európai távközlési szektorra vonatkozó szabályozás és árellenőrzés lazítását tervezi. A bizottság az erre vonatkozó tervet a követező hetekben hozza majd nyilvánosságra - értesült a Financial Times.


Dátum: 2006-06-22 10:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58940
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:08:04.186925, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lap csütörtöki száma szerint a távközlési szektor jelenleg piaci szabályozás által érintett 18 szegmensét 7-re csökkentik, ami érinti többek között a helyi, az országos és a nemzetközi beszélgetések piacát.

Mindennek következtében a nemzeti hatóságok csak nehezen tudják majd arra késztetni a korábban monopolhelyzetben lévő vállalatokat, mint például a Deutsche Telekomot, hogy hozzáférést adjon konkurenseinek a hálózatához, vagy hogy a hatóság beleszóljon a hozzáférési árak alakításába. A lap szerint Viviane Reding médiaügyekben illetékes bizottsági tag június 28-án ismerteti majd a tervet.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek