Sólyom László és az amerikai elnök találkozója
Sólyom László köztársasági elnök csütörtökön délelőtt a Mária Terézia szalonban fogadta George Bush amerikai elnököt.
Dátum: 2006-06-22 11:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58947
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:08:06.425955, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sólyom László köztársasági elnök a sajtó számára nyilvános percekben úgy fogalmazott: "rendkívüli örömömre szolgál, hogy eljött az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóját megünnepelni. Ez egy személyes gesztus, mely méltó nyitánya annak a sorozatnak, amikor több mint 50 állam és kormányfő fogja ezt az évfordulót megünnepelni."
Hozzátette, hogy ilyen rendkívüli nemzetközi részvétel azt jelenti, hogy elismerik a magyar forradalom világtörténelmi jelentőségét.
Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok 1956 után több mint 35 ezer magyart fogadott be.
Szólt arról az értékközösségről, a demokráciáról, a szabadságról, az emberi jogokról, mely a két nemzetet összeköti.
A köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy a terrorizmus elleni harc csak akkor lehet sikeres, ha az emberi jogokat tiszteletben tartjuk. Hozzátette, hogy üdvözli az Európai Unió és az Egyesült Államok szerdán Bécsben rendezett csúcstalálkozóján aláírt deklarációt.
A Bécsi Csúcstalálkozós Nyilatkozat címet viselő dokumentumban az EU és az Egyesült Államok egyebek között leszögezte: értékközösségükkel összhangban garantálni fogják, hogy a terrorizmus elleni küzdelemben tett minden lépésük teljességgel összhangban álljon nemzetközi kötelezettségeikkel, beleértve az emberi jogokat, a menekültek jogait, valamint a nemzetközi humanitárius jogokat.
Megemlítette azt is, hogy a demokrácia hazája Amerikai Egyesült Államok.
Sólyom László kiemelte, érinteni szándékozik a jövő generációk iránti felelősség témáját, és kitér majd a vízumkényszer ügyére is.
Várom az alkalmat arra, hogy elbeszélgethessünk - válaszolt a magyar államfőnek az amerikai elnök.
George Bush amerikai elnök Sólyom László szavai után megköszönte a magyar államfőnek az üdvözlő szavakat, és megköszönte Magyarország hozzájárulását a demokrácia építéséhez.
Mint mondta, elsősorban azért látogatott Magyarországra, hogy megemlékezzen az 1956-os forradalomról, arról a forradalomról, melynek az volt a vezérelve, hogy minden ember tekintet nélkül származására és más különbségekre szabad.
Kiemelte Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok barátságát. "Ezrek és ezrek üdvözletét hoztam magammal az Amerikai Egyesült Államokból, az amerikai magyarok üdvözletét Önök számára" - mondta.
Mint hangsúlyozta az amerikai nép nagy tisztelettel néz a magyarokra.
Az amerikai elnököt, aki édesapja, idősebb George Bush után a második amerikai elnök, aki hivatalos látogatást tesz Magyarországon, az eredeti programnál korábban, reggel negyed tízkor fogadták a Budai várban, a Szent György téren. Az amerikai elnök és felesége szívére tett kézzel hallgatta meg az amerikai himnusz felcsendülő dallamát, majd a magyar himnusz következett.
A fogadást követően George Bush és felesége megtekintette a Sándor-palota történetét bemutató kiállítást.
Az amerikai elnök az elnöki tárgyalóban aláírta a vendégkönyvet.
A látogatásra meghívást kaptak a pártok képviselői is. Az MSZP részéről Lendvai Ildikó frakcióvezető, az SZDSZ részéről Kuncze Gábor volt jelen. A Fideszt Navracsics Tibor frakcióvezető, az MDF-t Herényi Károly frakcióvezető, míg a KDNP-t Semjén Zsolt elnök képviselte.
MTI - fidesz.hu