Tarcisio Bertone a Vatikán új államtitkára
Tarcisio Bertone 71 éves olasz bíborost nevezte ki XVI. Benedek pápa a Vatikán új államtitkárává (miniszterelnökévé) - jelentette az ANSA olasz hírügynökség jól értesült vatikáni forrásokra hivatkozva csütörtökön.
Dátum: 2006-06-22 11:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58949
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:08:07.065018, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az értesülés szerint a Szentszék az elkövetkező órákban jelenti be hivatalosan is a Vatikán második számú, politikai és diplomáciai kérdésekért felelős vezetőjének kinevezését.
Az új államtitkár, aki eddig Genova érseke volt, Angelo Sodano bíborost váltja a vatikáni adminisztráció élén. Sodano 15 éven át töltötte be ezt a tisztséget és 78 esztendejével már három évvel túlhaladta a szokásos vatikáni nyugalomba vonulási korhatárt.
Bertone nem áll olyan kiváló diplomata hírében, mint Sodano, ellenben éveken át közeli munkatársa volt a pápának: amikor Joseph Ratzinger még bíborosként a Hittani kongregációt vezette, az új államtitkár 7 évig volt a második ember a katolikus egyház doktrínáját őrző testületben. II. János Pál pápa 2002-ben nevezte ki őt Genova érsekévé.
MTI - fidesz.hu