Tiltakoznak a cseh gazdák
Elégedetlenek az európai uniós csatlakozás feltételeivel a cseh mezőgazdasági termelők, ezért Prágában tiltakozó akciót tartottak a kormány székhelye előtt. Azt követelik a kormánytól, hogy azonnal a csatlakozás után ugyanolyan feltételek és körülmények között tudjanak dolgozni, mint az Európai Unió eddigi tagállamainak gazdái. A prágai tiltakozó akción az agrártermelők szervezeteinek mintegy 3000 képviselője vett részt.
Dátum: 2002-10-30 12:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5367
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:52:06.103145, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A termelők a kormány, valamint a képviselőház és a szenátus vezetőinek több mint 115 ezer ember által aláírt petíciót adtak át, amelyben azt követelik, hogy a cseh gazdák az Európai Unióban a jelenlegi tagok egyenjogú partnereivé válhassanak, mert szerintük máskülönben a csatlakozás kedvezőtlenül fogja érinteni a cseh mezőgazdaságot.
Az Európai Bizottság elképzelései szerint az új tagok a belépést követő első évben csak a régi tagokat megillető közvetlen agrártámogatás 25 százalékát kapnák, ami 2007-ben 40 százalékra emelkedne, s 2013-ban érné el a száz százalékot. A cseh mezőgazdasági termelők szerint ez a forgatókönyv elfogadhatatlan. Prágai kormánykörök azonban úgy vélik, hogy a gazdák követelései nem reálisak.
A cseh mezőgazdasági termelők petíciójukban ugyanakkor felhívták a figyelmet arra is, hogy a cseh mezőgazdaság válságban van, amelyből a kormány segítsége nélkül nehezen tudna kilábalni. Rámutattak arra, hogy a rossz időjárás, valamint az alacsony felvásárlói árak következtében az idén mintegy 15,5 milliárd koronával lesz alacsonyabb a termelés értéke, mint 2001-ben, amikor az agrárszektor termelése 130 milliárd koronát tett ki. A nyári hatalmas árvíz 2,5 milliárd koronás kárt okozott a mezőgazdaságnak. Mindezek következtében az agrárszektor dolgozói azt követelik a kormánytól, hogy hektáronként 1200 koronás állami kiegészítést fizessen a gazdáknak, s nagyobb mértékben támogassa a fejlesztési programokat.
Jaroslav Palas mezőgazdasági miniszter szerint országos szinten ez mintegy ötmilliárd koronát tenne ki, s annyi pénze nincs a tárcának, sem a költségvetés tartalékának, ezért a követelést nem tartja reálisnak. Úgy véli, hogy az állami költségvetésből legfeljebb 600 millió koronát lehet erre a célra fordítani. A kormány és a parlament vezetői is ígéretet tettek a mezőgazdasági termelőknek, hogy problémáikat megvitatják, s velük is párbeszédet fognak folytatni.
MTI - fidesz.hu