Már Kínát is aggasztja Észak-Korea
Többnapos hallgatás után már Kína is "jelentős aggodalmának" adott hangot Észak-Korea tervezett rakétakísérletét illetően csütörtökön, azonban a nemzetközi közösséggel ellentétben továbbra sem ítélte el Phenjan magatartását.
Dátum: 2006-06-22 12:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58952
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:08:08.039496, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Kínát jelentősen aggasztja a mostani helyzet" - közölte Csiang Jü (Jiang Yu), a pekingi külügyminisztérium illetékese egy csütörtöki sajtótájékoztatón. "Bízunk abban, hogy az érintett felek további lépéseket tesznek a térség biztonságának és stabilitásának megőrzéséért" - fejtette ki a kínai diplomata, hangsúlyozva, hogy Peking továbbra is "konstruktív erőfeszítéseket" kíván tenni ennek érdekében. Peking így csatlakozott azokhoz az országokhoz, amelyek aggodalmukat fejezték ki a tervezett rakétakísérlet miatt, azonban a nemzetközi közösség eddig megnyilvánuló tagjaival ellentétben nem ítélte el Phenjannak a kérdésben tanúsított magatartását. Ez idáig egyebek közt az Egyesült Államok, Japán, Dél-Korea, Ausztrália, Franciaország, valamint Kofi Annan ENSZ-főtitkár intette óva Észak-Koreát attól, hogy ballisztikus rakétát lőjön ki.
A kínai bejelentésre egy nappal azután került sor, hogy Pekingben a kínai vezérkari főnök az észak-koreai hadseregparancsnok vezette küldöttséggel találkozott. A megbeszélésről tudósító hivatalos kínai hírügynökségi jelentés nem említette, hogy a potenciális észak-koreai rakétakísérletről szó esett volna. Amerikai, japán és dél-koreai hírszerzési információk szerint
Észak-Korea Taepodong-2 típusú, interkontinentális ballisztikus rakéta kilövésére készül, amely közel 9300 kilométeres hatótávolságával az Egyesült Államok csendes-óceáni partvidékét is elérheti.
Kína továbbá arra ösztönözte továbbá Phenjant és Washingtont csütörtökön, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz az észak-koreai rakétaprogrammal kapcsolatban kialakult válság rendezésére. "Bízunk benne, hogy az érintett felek tárgyalásos úton megoldást találnak a konfliktus megoldására" - hangsúlyozta Vu Ta-vej (Wu Dawei) kínai külügyminiszter-helyettes egy dél-koreai lapnak adott interjújában. Észak-Korea szerdán jelentette be, hogy a fennálló feszültség oldása érdekében közvetlen tárgyalásokat szorgalmaz az Egyesült Államokkal. A Bécsben tárgyaló George Bush amerikai elnök viszont kizárta a közvetlen tárgyalások lehetőségét, és felszólította Phenjant, hogy térjen vissza a multilaterális tárgyalásokhoz.
MTI - fidesz.hu