Szabadon engedték az elrabolt gyári munkások többségét
Az iraki ipari minisztérium csütörtökön bejelentette, hogy a Bagdadtól északra elrabolt 30 gyári munkás többségét szabadon engedték, és hogy az elraboltak számáról korábban kiadott rendőrségi jelentések túlzóak voltak.
Dátum: 2006-06-22 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58954
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:08:08.642485, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Csupán 30 munkást raboltak el (szerdán), akik közül 25 dolgozót már aznap szabadon engedtek, a többi ötöt azonban továbbra is fogságban tartják" - közölte a minisztérium illetékese. Korábbi rendőrségi jelentések arról számoltak be, hogy szerdán 85 iraki gyári munkást raboltak el ismeretlen fegyveresek, miközben a munkásokat autóbuszokon éppen hazaszállították a Bagdadtól közvetlenül északra fekvő, állami tulajdonú gyárból.
MTI - fidesz.hu