Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szeleczki János a Fidesz egri polgármesterjelöltje

Szeleczki Jánost választotta polgármesterjelöltnek Egerben a Fidesz helyi csoportja - jelentették be a párt csütörtöki, a hevesi megyeszékhelyen megtartott sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2006-06-22 14:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58966
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:08:13.900725, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az 53 éves testnevelő tanár, aki a helyi Fidesz-szervezet alelnöke, a legfontosabb feladatnak a munkahelyteremtést, a város megtartó erejének növelését, a helyi vállalkozások és az egri borászat megsegítését tartja. Mint elmondta: a kampány során szembesíteni kívánja a település szocialista-szabaddemokrata vezetését saját négy évvel ezelőtt tett ígéreteikkel. A többi között azzal, hogy az ígéretek ellenére máig nem épült meg az Egert az M3-as autópályával összekötő gyorsforgalmi út. Testnevelő tanárként ugyanakkor törekedni kíván a tömegsport, illetve az élsport fejlesztésére. Ficzere György, a párt helyi kampányfőnöke úgy mutatta be Szeleczky Jánost, mint hiteles, művelt, a közéletből aktív részt vállaló személyiséget, s mint tősgyökeres egri polgárt, aki ismeri és érti a város gondjait.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek