Washington július közepéig vár választ Teherántól
Az Egyesült Államok július közepéig választ kíván kapni Irántól arra a Washington részvételével összeállított hathatalmi javaslatcsomagra, amely ösztönzőket kínál fel Teheránnak, ha felhagy az urándúsítással - mondta csütörtökön Budapesten Stephen Hadley, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója.
Dátum: 2006-06-22 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58970
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:08:15.129428, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Nagyon jó, nagyon hasznos lenne, ha választ kaphatnánk, és tudhatnánk a G8 (a hét vezető ipari hatalom és Oroszország) szentpétervári csúcstalálkozója előtt, hányadán állunk az irániakkal. Ez előmozdítaná a tárgyalási folyamatot, segítene megoldani a válságot" - mondta újságíróknak Hadley, aki George Bush amerikai elnök kíséretében a magyar fővárosban tartózkodik.
Hadley megismételte Bush elnök korábbi kijelentését, amely szerint Iránnak csak hetei vannak a válaszadásra, nem hónapjai, értésre adva ezzel, hogy túl távolinak tartja a Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök által megjelölt augusztus 22-i határidőt.
MTI - fidesz.hu