Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újra megműtötték Tollert

Újra megoperálták Toller László országgyűlési képviselőt csütörtökön, állapota változatlanul stabil - tudatta a Pécsi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikájának igazgatója közleményben az MTI-vel csütörtökön.


Dátum: 2006-06-22 17:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=58980
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:08:18.264928, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A ma végzett ellenőrző CT-felvételek a sérülés után néhány nappal szokásos mellkasi szövődmény kialakulását mutatták, amely miatt kisebb mellkassebészeti beavatkozást kellett végrehajtani. Ez eredményes volt, így az altatás, lélegeztetés jól fenntartható" - írta Dóczi Tamás professzor.

Hozzátette: Toller László állapota változatlanul stabil, továbbra is intenzív osztályon kezelik és altatásban tartják.

Az MTI úgy értesült, hogy csütörtökön megműtötték a politikus sofőrjét, Szőke Jánost is, aki mellkasi zúzódást, valamint láb- és karsérüléseket szenvedett.

Pécs szocialista polgármestere hétfőn a 61-es úton Tamási és Dombóvár között szenvedett balesetet, gépkocsiját egy, egyszerre két kisteherautót előző személykocsi szorította le az útról.

A politikust szállító szolgálati gépkocsi sofőrje, Szőke János megpróbált kitérni, eközben leszorult az útpadkára, amely megdobta a járművet. A polgármestert és gépkocsivezetőjét, akik súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedtek, mentőhelikopter szállította Pécsre. Toller Lászlót még aznap este az idegsebészeti klinikán, sofőrjét a baleseti és kézsebészeti klinikán megműtötték.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek